aa

Vendéglátóipari

hírportál

Vendéglátóhelyek

A piac alapjaiban fog megváltozni

A közétkeztetés a vendéglátás egy speciális szegmense, mely ezreket látott - lát el. Komoly tömegek számíthattak az ebben dolgozó szakemberekre és egységekre. Mégis a csúcsgasztronómia mellett ez az a terület, ami a legnagyobb vesztese a vírus miatti korlátozásoknak. Némedi Józsefet, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnökségi tagját kérdeztük a szektor helyzetéről.

Lezárult KÖSZ 2021-2022 - Közétkeztetési Szakácsverseny nevezése

A vendéglátás és turisztika, sőt a kapcsolódó ágazatok fejlődéséhez elengedhetetlen az utánpótlás nevelése. Ennek egyik legfontosabb lehetősége a szakmai versenyek szervezése, ahol megmérettetnek a szakemberek. A fiatal generációnak motiváció, a jelen szakácsainak pedig fejlődési lehetőség.

Nem onnan folytatjuk, mint ahol abbahagytuk

A nyitási helyzet számos kérdést vetett fel, és ahogy megtörténnek a lazítások, még több megoldandó probléma merülhet fel. A szakemberek is sok esetben bizonytalanok, viszont tapasztalataik, megszerzett tudásuk iránymutató lehet. Asztalos Istvánt, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökét is megkérdeztük.

A Lucart részletes ajánlásokkal segíti a biztonságos nyitást

A Lucart Hygiene & Care Platformja kifejezetten a munkakörnyezetek egyedi jellegzetességeihez igazodó megoldásokat kínál szektoronként, legyen az étterem, szálloda, kozmetika vagy akár tanterem. A kiadványból kiderül az is, hogy egy üzemeltető akkor jár el a legbiztonságosabban, ha a kézszárításhoz egyszer használatos papír kéztörlőt biztosít. 

Hírlevél feliratkozás

newsletter