A vendéglátás és turisztika, sőt a kapcsolódó ágazatok fejlődéséhez elengedhetetlen az utánpótlás nevelése. Ennek egyik legfontosabb lehetősége a szakmai versenyek szervezése, ahol megmérettetnek a szakemberek. A fiatal generációnak motiváció, a jelen szakácsainak pedig fejlődési lehetőség.

A közétkeztetés, amennyire kevéssé van a fókuszban, annyira fontos is. Rengeteg ember életét befolyásolja, és határozza meg, szerves része a hétköznapoknak. Számos szakember végzi benne nap mint nap áldásos tevékenységét, és ennek talán egy szakmai ünnepe ez a verseny. Immáron a nevezési határidő lezárult. A járvány miatti nehéz helyzet ellenére az érdeklődés töretlen, mert 28, egyenként 4-4 fős csapat nevezése érkezett meg.

A nevezéseket rangos zsűri bírálja. Tagjai: Ambrus György (MNGSZ,), Dr. Sándor Dénes (BGE), Hartmann Gabriella (MDOSZ), Horváthné Wind Bernadett (Nébih), Kovács László (MVI), Nagy Krisztián (ÉLBC), Némedi József (MNGSZ), Tenkes Erzsébet (Dél-pesti Centrumkórház), Tóth Dávid (Nébih), Víghné Sági Katalin (KÖZSZÖV), Sztana Ferenc (METRO), Végh Tamás (KÖZSZÖV), Vomberg Frigyes (KÖZSZÖV,) Wolf András (PGA), Zoltai Anna (ÉHT).

A versenyzők egész Magyarország területéről neveztek a versenyre. Albertirsáról, Győrből, Halásztelekről, Hódmezővásárhelyről, Kiskőrösről, Miskolcról, Mohácsról, Nagykanizsáról, Nyíregyházáról, Pécsről, Péteriből, Rácalmásról, Szekszárdról és Budapestről is részt vesznek a megmérettetésen. A nevezések értékelését a csapatok májusban megkapják, a fejlődésüket biztosító instrukciókkal együtt. Ezt követően a középdöntő október 9-én, 10-én és 16-án, a budaörsi METRO Gasztroakadémián történik. A KÖSZ versenyek eddig kialakult gyakorlata szerint neves szakemberek, mentorok lesznek a versenyzők segítségére.

Az eddig is rangos mentorok csapatát erősíti Szulló Szabina, de többek között mentor még Vomberg Frigyes, Harmath Csaba, Bernáth József, Horváth Szilveszter, Jakabfi Dávid.