aa

Vendéglátóipari

hírportál

Vendéglátóhelyek

5 édes úti cél az országban, ahol nemcsak kóstolni, hanem alkotni is lehet

Július 7-én ünnepeljük a csokoládé világnapját. Ebből az alkalomból a Csodásmagyarország.hu összegyűjtött öt olyan csokoládélelőhelyet, ahol az egyedi finomságok kóstolása mellett a csokoládékészítés rejtelmeibe is bepillanthatunk. A díjnyertes bonbonoktól a borral párosított csokoládékülönlegességeken át egészen a saját kezűleg díszíthető táblás csokoládékig olyan manufaktúrák és élményhelyszínek várják az édesszájúakat országszerte, amelyek izgalmas gasztronómiai kalandot ígérnek.

Idén újból nyitva a Mariska étterem

A Tisza-tó ma már egyre többeket csábít át a Balatontól aktív kikapcsolódásra, kerékpártúrákra vagy vízi élményekre. A térség gasztronómiája azonban még mindig jóval kisebb figyelmet kap, mint amit a gasztrokulturális háttere és adottságai indokolnának. A tiszafüredi Mariska Étterem tulajdonosai szerint ezen csak úgy lehet változtatni, ha a vendéglátás is egy Tisza-tavi élménnyé és programmá válik. Judit és Csaba, a Mariska újranyitásával idén ismét ezt a koncepciót szeretnék megmutatni a vendégeknek.

Chris Thorsheim a foodora Magyarország új ügyvezető igazgatója

Chris Thorsheimet nevezték ki a foodora Magyarország új ügyvezető igazgatójává. A szakember a foodora nemzetközi szervezetéből érkezik a magyar piac élére, ahol legutóbb Svédországban kereskedelmi igazgatóként dolgozott, és hasonló szerepet töltött be Norvégiában is. Ebben a szerepkörben a foodora üzleti teljesítményének előmozdításáért és a márka piaci megjelenésének megerősítéséért volt felelős mindkét skandináv országban.

RumourByRaczJeno_etterembelso

A világ egyik legmeghatározóbb borászati szaklapja, a Wine Spectator nyilvánosságra hozta a Restaurant Awards 2026 díjazottjainak listáját. A rangos nemzetközi elismerésben idén a Costes Csoport négy budapesti étterme is részesült: a Rumour by Rácz Jenő a Best of Award of Excellence, míg a Costes Restaurant, a Costes Downtown és a VIBE Budapest az Award of Excellence minősítést nyerte el.

Hírlevél feliratkozás

newsletter