Az ünnepi időszak a cukrászati alapanyagok piacán is kiemelt szezont jelent. Sok gyártó nemcsak a klasszikus, jól bevált termékekkel és újdonságokkal készül az év végi emelkedett érdeklődésre, hanem inspirációt is szeretne nyújtani partnereinek. Erről is beszéltek körképünkben, ahol a változó beszerzési stratégiákról, a kereslet alakulásáról és a jövővel kapcsolatos várakozásokról is szó esett.
Előrelátóbb tervezés, rugalmas stratégia
Az ünnepi szezon a cukrászati alapanyagok piacán mindig kiemelt időszak, amikor a kereslet és az elvárások egyszerre nőnek. A Goodwill National Trading Zrt. 2025-ös évi tapasztalatai azt mutatják, hogy az elmúlt évben a kereslet alapvetően stabil maradt, ugyanakkor a beszerzések sokkal tudatosabbá váltak.
„A piacot jelentősen befolyásolta a kakaóbab világpiaci árának erőteljes emelkedése, ami érzékelhető hatással volt a csokoládé- és kakaóalapú termékek költségeire. A cukrászdák és pékségek ezért előrelátóbb tervezést alkalmaznak, nagyobb figyelmet fordítva az árakra és a minőségre, hogy a változó körülmények mellett is megőrizzék versenyképességüket” – ismertette a körülményekhez igazodó eljárást Schlezák Gyula Pál értékesítési igazgató.
Bár a nyersanyagárak ingadozása miatt az árérzékenység továbbra is meghatározó tényező, a minőség és az innováció sem szorul háttérbe. „A partnereink egyre inkább rugalmas stratégiát alkalmaznak: kisebb mennyiségeket rendelnek, viszont gyakrabban ismétlik a beszerzést, hogy gyorsan reagálhassanak a fogyasztói igények változásaira. Ez a gyakorlat lehetővé teszi számukra, hogy minimalizálják a készletezési kockázatokat, ugyanakkor folyamatosan friss, szezonális és prémium alapanyagokat kínáljanak vendégeiknek” – mondta el a Goodwill National Trading Zrt. értékesítési igazgatója.
Az alapanyagok iránti keresletből kitűnik, hogy egyre nagyobb szerephez jutnak a természetes összetevők és a fenntartható beszerzés is. A mentes, vegán vagy bio termékek korábban szűk piaci szegmensnek számítottak, ma viszont egyre szélesebb körben keresettek.
A klasszikus termékek – csokoládé, kakaó, vaj – továbbra is meghatározóak, de az ünnepi időszakban különösen nagy az igény a prémium minőségű csokoládékra, ízesített krémalapokra, gyümölcspürékre és dekorációs elemekre. Emellett a különleges ízek – például egzotikus gyümölcsök, fűszerek – is egyre népszerűbbek, hiszen az éttermek, cukrászdák szeretnének egyedi, kreatív desszerteket kínálni vendégeiknek.
Schlezák Gyula Pál a prémium és innovatív termékek iránti kereslet erősödését a szektor számára biztató jelként értékeli, így az ünnepi szezonban is forgalomnövekedésre számítanak a cukrászati alapanyagok területén. Ugyanakkor hangsúlyozta: „az ünnepi időszak nem csupán a forgalomról szól, hanem arról is, hogy inspirációt adjunk a cukrászdáknak és vendéglátóhelyeknek. „A Goodwill Zrt. célja, hogy partnereink minden szükséges eszközt megkapjanak ahhoz, hogy különleges, emlékezetes desszerteket alkothassanak.” Ebben a prémium minőségű csokoládék és a szezonális dekorációs csomagok is segítenek, emellett pedig különleges akciókkal is készülnek, sőt, receptötleteket is megosztanak, valamint szakmai konzultációt biztosítanak, hogy a legújabb trendek és technológiák mindenki számára elérhetők legyenek. „Hiszünk abban, hogy a minőség, az innováció és a szakmai támogatás együtt teremti meg az ünnepi varázst” – foglalta össze az értékesítési igazgató.
Elengedhetetlen a funkcionalitás és a gazdaságosság
„Az elmúlt évben stabilizálódott a kereslet a cukrászati alapanyagok iránt, de a partnereink beszerzési stratégiájában erősödött a tudatosság és a gazdaságossági szempontok szerepe. A vásárlók nem feltétlenül vásárolnak kevesebbet, de átgondoltabban döntenek” – ismertette a Dawn Foods Hungary Kft. channel marketere, Ocsovszki Ditta. „A prémium szegmens továbbra is jelen van, de a funkcionalitás és gazdaságosság ma már elengedhetetlen szempont a döntéshozatalban – különösen a kisebb és közepes méretű cukrászüzemek esetében” – világított rá.
Tapasztalataik alapján a kulcskategóriákban (mint a gyümölcs- és zsíralapú töltelékek, krémstabilizátorok, süteményalapok) továbbra is stabil kereslet mutatkozik, viszont nagyobb hangsúlyt kapnak a sokoldalúan felhasználható, gazdaságosan működtethető alapanyagok, és nő az érdeklődés az olyan termékek iránt, amelyek költséghatékonyabb receptúrákat tesznek lehetővé (pl. kevesebb tojással elkészíthető keverékek, vagy amelyek választ adnak a kakaó és a csokoládé áremelkedésére). Az ünnepi időszakban a legnagyobb keresletet a gyümölcsös töltelékek, zsíralapú krémek, valamint a szezonális ízvilágú süteményalapok generálják. A klasszikus ízek mellett egyre többen dolgoznak karácsonyi különlegességekkel is – ilyen például a mangó, körte, feketeribizli vagy narancs. „Az ünnepi időszak továbbra is az év egyik legerősebb periódusa a cukrászati szektorban, és ezt a partnereink is tudatosan kezelik. Mi már 2–3 hónappal korábban elkezdjük az előkészületeket, így mire a szezon elindul, mindenki pontosan tudja, milyen termékekre, megoldásokra szeretne fókuszálni” – árulta el a channel marketer.
A szakmai döntésekben egyre erősebben jelenik meg az a négy fő irány irány is, amely a fogyasztói trendek alapján jelenleg a leginkább befolyásolja a cukrászati alapanyagok piacát. Ezek egyike az emelt szintű kényeztetés: a desszertek továbbra is élményt jelentenek, így a gazdag textúrák, különleges ízprofilok és prémium megjelenés iránt nő a kereslet, főleg az ünnepi időszakban. Emellett a tudatos választás jegyében nő az érdeklődés a növényi alapú, csökkentett cukortartalmú megoldások iránt is. A fenntarthatóság és a márkahitelesség szintén egyre hangsúlyosabbá válik – egyre több cukrászat figyel arra, hogy olyan beszállítóval dolgozzon, aki hosszú távon is megbízható, átlátható forrásból szállít. A negyedik trendet az egyszerű örömök és a nosztalgikus ízek jelentik: a klasszikus receptekhez való visszanyúlás és ezek modern, változatos tálalása sok cukrászda számára bevált irány.
„A partnereink részéről tehát egyszerre van jelen az élménykeresés és a racionalitás – ehhez igazítjuk mi is a kínálatot” – összegezte a Dawn Foods Hungary Kft. channel marketere. A vevők rugalmas kiszolgálása is egyre fontosabbá válik. Ehhez a partnerek olyan alapanyagokat keresnek, amelyek hosszú szavatossági idővel rendelkeznek, így könnyebb velük tervezni, sokoldalúan felhasználhatók, és amelyekhez a gyártó részéről konkrét szakmai támogatás is érkezik – például receptek, felhasználási javaslatok vagy POS anyagok formájában. „A gazdaságosság továbbra is fontos tényező, de ma már ugyanilyen érték a kiszámíthatóság és a szakmai háttértámogatás.”
Szegmentálódás a cukrásztermékek piacán
Míg – az előző évhez viszonyítva – a cukrászdák és pékségek többsége stagnálást könyvelhetett el idén, a fagylaltozók inkább visszaesésről számoltak be, ami elsősorban a rossz időjárás okozta gyenge tavaszi időszaknak tulajdonítható. A Master Martini Hungary Kft. viszont a piaci részesedés folyamatos bővülésének eredményeként az idei évben is jelentős forgalomnövekedést tudott elérni – ismertette az eredményt Foltin Miklós ügyvezető.
Továbbra is folytatódik a piaci csatorna szegmentálódása: van egy olyan réteg, amely kevésbé árérzékeny és a lehető legmagasabb minőséget igyekszik kínálni a vendégeknek, míg a másik csoport az alacsonyabb árak révén próbálja növelni vevőkörét, bizonyos kompromisszumok mellett. „A két réteg között nincs éles határ, illetve a közöttük lévő arány is változó, elsősorban a földrajzi elhelyezkedés tekintetében – egészen más a megoszlás egy fővárosi belső kerületben, mint egy kis településen” – mutatott rá az ügyvezető.
A karácsonyi időszakban a csokoládé alapanyagok iránt növekszik leginkább a kereslet, viszont a kakaó árának drasztikus emelkedése miatt egyre több szereplő dönt úgy, hogy a csokoládét egyéb alapanyagokkal, például magas minőségű bevonókkal helyettesíti. „Ennek ismeretében a Master Martini a folyamatos termékfejlesztések révén felkészült arra, hogy mind a csokoládé kategóriában, mind a magas minőségű bevonók terén széles választékot kínáljon a felhasználóknak” – mondta el Foltin Miklós. A kínálatnak a cukorcsökkentett verziók is részét képezik, amelyek növekvő tendenciát mutatnak, ám részarányuk még mindig csekély a hagyományos változatokhoz képest.
De nem csak a közelgő ünnepek tekintetében mondható el a Master Martini-ről az, hogy a fejlesztések és újítások középpontjában mindig a felhasználók érdekei állnak. „Ahogy minden évben, úgy az idén is olyan új megoldásokat kínálunk a szakmai felhasználóknak, amelyek egyszerűbbé, könnyebbé és hatékonyabbá teszik a mindennapi munkájukat” – hangsúlyozta az ügyvezető, példaként a Caravella cukrászati krémek új változatait és a felhasználásra kész eredeti olasz desszert alapokat emelve ki, melyek felhasználásával pillanatok alatt el lehet készíteni a jól ismert olasz kedvenceket.
Nemcsak alapanyagokkal, hanem kész koncepciókkal és személyre szabott megoldásokkal is segítik a felhasználók munkáját. Ennek érdekében felkészült technológusaik szakmai tanácsokkal, helyszíni bemutatókkal és workshopokkal segítik partnereiket az ünnepi felkészülések során is.
A vállalat összességében óvatos optimizmussal tekint a közelgő időszak felé. „Az év végi ünnepi szezon kiemelt időszak minden érintett vállalkozás számára. Az általános gazdasági helyzettől függetlenül ilyenkor minden család a lehetőségeihez képest megpróbálja kimaxolni az ünnepeket, amiben kulcsszerepet játszanak az édességek és desszertek” – indokolta reményeiket Foltin Miklós.
A minőség az új divat
„Az elmúlt évben a cukrászati alapanyagok iránti kereslet összességében kiegyenlített képet mutatott. A piacon nem volt jelentős emelkedés, de visszaesést sem tapasztaltunk” – értékelt a König-Units Kft. értékesítési igazgatója, Káposztás István.
Úgy látják, a cukrászdák és pékségek jelenleg inkább a hatékonyságot, a minőséget és a kiszámíthatóságot helyezik előtérbe a volumen bővítése helyett. Idén inkább gyakrabban rendelnek, egyszerre kisebb volument, mely gyakorlat rugalmasabb készletgazdálkodást, jobb költségkontrollt és nagyobb biztonságot jelent számukra: könnyebben alkalmazkodnak az árak és az alapanyagellátás, valamint a fogyasztói igények változásaihoz. Utóbbiak esetében nem a rövidéletű trendekre, hanem a tartós divathullámokra koncentrálnak.
„Jellemző, hogy egy-egy alapanyag – mint például a pisztácia – időszakosan reflektorfénybe kerül, de ezek inkább trendek, mintsem szemléletváltások. Ami valóban tartósnak látszik, az a prémium csokoládék, speciális töltelékek és vajak iránti évről évre erősödő igény” – ismertette Káposztás István, aki szerint ezen alapanyagok esetében már nem pusztán divatról, hanem stabil, hosszú távú keresletemelkedésről van szó, melynek hátterében a minőség, mint megkülönböztető, kitűnésre alkalmas jellemző áll.
Az ünnepi szezon közeledtével is azoknál az alapanyagoknál érzékelhető élénkülés, amelyek a klasszikus, bevált szezonális kínálatot támogatják. A legdinamikusabb keresletet a prémium minőségű csokoládék és bevonók, a minőségi vaj, valamint a dió és máktöltelékek esetében tapasztalják, emellett a piacvezető Hulalá habalapok iránt is erősebb igényt érzékelnek.
Ennek megfelelően az idei ünnepi időszakban a jól ismert, sok éve bizonyító termékeket helyezik a fókuszba, hiszen partnereik is ebben látják a legnagyobb hozzáadott értéket. „Kiemelt szerepet kapnak a Hulalá habalap termékei, amelyek stabil állagukkal, megbízható minőségükkel támogatják az ünnepi csúcsidőszakot. Emellett a gyártó cég legújabb fejlesztéseit is igyekszünk már a karácsonyi szezont megelőzően bemutatni: a Hulalá Professzionális Desszert termékvonalat, amely 4 féle ízben – Tiramisu, Panna Cotta, Créme Brulée és Créme Caramel – érhető el a kínálatunkban, valamint az új Milky Touch és Gran Dessert hab-sprayket, amelyekkel főként a HoReCa szegmensben tevékenykedő partnereink számára kínálunk modern, mégis megbízható megoldást a vendéglátásban gyakran felmerülő problémákra, hiszen ezekkel a termékekkel időt, energiát és költséget spórolva szélesíthetik desszertpalettáikat”– ismertette Káposztás István.
Értékesítésüket vonzó promóciós ajánlatokkal, jól felépített hűségprogrammal is támogatják, emellett új termékeik megismertetéséhez grátiszárut biztosítanak vevőiknek. „Célunk, hogy partnereink számára versenyképes feltételeket teremtsünk, és folyamatos ösztönzést nyújtsunk az együttműködés hatékony erősítéséhez” – foglalta össze irányelvüket az értékesítési igazgató.
Gesztenye egész évben
Egyre többen ismerik meg a gesztenye előnyös élettani hatásait, ennek köszönhetően a szezon is kitolódik: már nemcsak télen és tavasszal, hanem egész évben szívesen fogyasztják. A növekvő igényt a Prima Maroni Kft. eredményei is tükrözik. „2024-ben rekordévet zártunk az alapanyag-eladásban mind ipari, mind nagykereskedelmi területen, 2025-ben pedig tovább emelkedett az értékesítésünk minden értékesítési szegmensben” – ismertette az ügyvezető igazgató, Rimár Gergely, aki úgy látja, egyre inkább a minőségi alapanyagok felé tolódik a kereslet. „A HoReCa piacot kiszolgáló partnereinktől a magas minőségű alapanyagokból készült, elsőosztályú termékekre érkezik legtöbbször megrendelés” – osztotta meg.
A cukrászdák leginkább a Maroni Cukrászati Minőségű lédig Gesztenyepürét keresik, míg az éttermek főleg a normál Maroni Fehérarany Gesztenyepürét és a Maroni Szemes Étkezési Gesztenyét vásárolják. A Maroni Natúr Gesztenyemassza és a Maroni Édesítőszeres Gesztenyepüré szintén nagyon kedvelt a professzionális felhasználók körében, a Maroni Hámozott Sült Gesztenye pedig népszerű dekorációs alapanyag a cukrászatokban.
Bevált, szeretett régebbi termékeik mellett újdonságokkal is színesítik a kínálatot. Legújabb fejlesztésük a hűtést nem igénylő Maroni Gesztenyepüré, amely az OMÉK-on elnyerte az Innovációs Termék kategória fődíját. „Ez egy remek választás azokon a helyeken, ahol nem tudnak vagy nem akarnak a mélyfagyasztással, kiolvasztással bajlódni, inkább olyan gesztenyepürét használnának, ami szobahőmérsékleten is hosszú ideig megőrzi a minőségét. A termék lehetőséget ad arra, hogy a pékségek, cukrászdák és éttermek hosszabb minőségmegőrzésű termékeket készítsenek gesztenyéből” – mutatta be az előnyöket Rimár Gergely.
A Maroni Gesztenyelisztre is egyre nagyobb igény mutatkozik. Az élelmiszeripari szereplőktől, akik már egy ideje használják a terméket, nagyon jó visszajelzések érkeznek, így a vállalat a következő évben szeretné a kis- és nagykereskedelemnek is bemutatni a Maroni Gesztenyelisztet. A szép eredmények ellenére továbbra is törekednek arra, hogy termékeiket minél szélesebb körben ismertté tegyék. Már szeptembertől rendszeresen részt vesznek partnereikkel közös akciókon. Az ünnepi időszakban sokat kóstoltatnak gyermek- és sportrendezvényeken, de karitatív eseményeken is lehet Maroni termékekkel találkozni. Emellett közösségi oldalaikon folyamatosan jelentkeznek különböző tartalmakkal: ismertetik a legérdekesebb tudnivalókat a gesztenyével kapcsolatban, valamint receptekkel és videókkal is segítik a felhasználókat.
Az ünnepi szezonban a jelenlegi értékesítési adatok alapján növekedéssel számolnak. „Az évet a tervünk felett fogjuk zárni, és a kilátásaink nagyon jók a következő évre is, mert a hazai eladásaink mellett az export megrendelések is meredeken emelkednek. 2026-ban már 12 országba fogunk szállítani folyamatosan” – foglalta össze az ügyvezető igazgató. ‹‹
(CHEF&PINCÉR magazin 2024 november-decemberi szám)



















