A panda merchant a foodpanda éttermi partnerei számára kialakított éttermi ellátói platform. Nyeső Dóra, a foodpanda értékesítési és üzletfejlesztési menedzsere már a panda merchant kezdete óta dolgozik az ételszállító vállalat ezen projektjén, amelyet elsőként a Chef&Pincérnek mutat be a cég.

Nyeső Dóra, a foodpanda értékesítési és üzletfejlesztési menedzsere elmondta, hogy a panda merchant platform 2020-ban indult a Delivery Hero anyacég ötlete nyomán, célja pedig, hogy a foodpanda további hasznos szolgáltatásokkal segítse és fejlessze éttermi partnereit. Négy tesztpiacon indult: Hongkongban, Szingapúrban, Chilében és Budapesten, így Európában elsőként volt lehetőségük dolgozni a koncepción.
„Eddig próbáltuk kitapasztalni, hogyan tudunk belépni a HORECA-piacra, mire van szüksége az éttermeknek”– mondta.
Mostanra már közel 100 beszállítójuk van a platformon, és több ezer étteremmel állnak kapcsolatban a foodpanda által. Nekik mind van hozzáférésük a panda merchant webshopjához is.
Sok étterem csatlakozott hozzájuk a koronavírus-járvány alatt, olyanok is, akiknek nem volt korábban tapasztalatuk kiszállításban, de minőségi szolgáltatást nyújtottak.
„Úgy éreztük, hogy érdemes segíteni őket a nálunk már meglévő kiszállítási tapasztalattal. Például, hogy melyik ételhez milyen csomagolóanyag az ajánlott, és hogy az egyes anyagok hogyan bírják a szállítást, a meleget, a hideget. Számos csomagolóanyag-beszállító céggel dolgozunk már együtt”– jegyezte meg.

Online piactér
Úgy fogalmazott, hogy a panda merchant gyakorlatilag egy online piactér, amely az összeköttetést biztosítja az éttermek és a beszállítók között, de a logisztikát már a márkák maguk intézik.
„Úgy kell elképzelni, mintha a foodpanda minden árusnak adna egy standot, majd meghirdetné, hogy vasárnap ott lesz a piac. Onnantól már a beszállítón múlik, hogy milyen áron, hogyan tudja értékesíteni a portékáját” – magyarázta.
Az éttermek így egy platformon tudják összehasonlítani a beszállítók termékeit, árait, el tudják dönteni, hogy nekik melyik a legmegfelelőbb és az oldalon egyszerre több beszállítóhoz is leadhatnak megrendelést. A rendelést a panda merchant rendszere elküldi a beszállítóknak, de mindenkinek csak a saját termékére vonatkozóan. A panda merchantnek nincs saját logisztikája, a beszállítók közvetlenül lépnek kapcsolatba az étteremmel, ők szállítják le a rendelt árut.
Nyeső Dóra és munkatársai tisztában vannak azzal, hogy sok séf szeret még kimenni a piacra, személyesen ellenőrizni, hogy milyen a hús, a zöldség. Mivel a panda merchant felületén minden csak virtuálisan tekinthető meg, ezért sok képpel, leírással igyekeznek biztosítani, hogy amit ott látnak az éttermek, azt kapják meg a valóságban is. Ehhez a beszállítói bázisukat is úgy alakítják, hogy garantált legyen a termékek jó minősége.

Főként az alaptermékeket keresik
A legkeresettebb termékeik a papírzacskók és a csomagolóanyagok. Vannak niche termékeik is, de a papírzacskók mellett, visszajelzések szerint az éttermek leginkább alaptermékeket rendelnek szívesen a platformon, mint sajt, hamburger hozzávalók, csirkemell és zöldségek.
Az ársapkák, majd a kiskereskedelmi korlátozások hatására több árucikket országszerte nehéz volt beszerezni. A panda merchant platformján is egyre többen keresték tavaly a hiánycikkeket.
“Egy idő után a szállítási láncok problémái miatt nálunk is kialakultak hiánytermékek, számos beszállító ellátása akadozott. Ezért például a csirkemell esetén nálunk is ideiglenes áruhiány lépett fel, hiszen a beszállítók először a meglévő rendelőiket szolgálták ki. Nehezen találtunk ebben a termékkategóriában megfelelő partnert, de idén januárban egy ígéretes együttműködésünk indult a friss húsokat illetően” – mesélte.
A foodpanda több ezer szerződéses éttermének tevékenysége rendkívül széles skálán mozog, szinte a fine diningtól a sarki gyrososig, ezért az igények is nagyon szerteágazóak. A panda merchant kínálatát úgy alakítják, hogy mindegyik üzlet szükségleteit ki tudják elégíteni.
Keresik azokat a beszállítókat is, akik a speciális étrendűek, vegetáriánusok, vegánok igényeit ki tudják szolgálni termékeikkel. Nyeső Dóra szerint erre főleg a belvárosi éttermek esetében van kereslet.
„Nem feltétlenül mi vagyunk az éttermek első gondolata, hogy ezeket nálunk is beszerezhetik, viszont vannak olyan startup cégek, akik nagyon kreatív portfólióval rendelkeznek, például diétás, gluténmentes, panírozott termékekkel. Nekik kifejezetten jó lehetőség a panda merchant felületén elsőként megjelenni, mielőtt egy saját webshopba, vagy bármilyen platformba ruháznának be” – jegyezte meg.

Itthon még sok a műanyag-csomagolás
Már a panda merchant indulásakor is szempont volt, hogy fenntartható irányba tereljék a kínálatukat, és minél több környezetbarát csomagolóanyag legyen a választékban. Tapasztalatai szerint Nyugat-Európában egyre elterjedtebb a zöld szemlélet a vendéglátásban, az éttermek igyekeznek fenntartható alternatívát biztosítani, és a felhasználók is figyelnek arra, hogy olyan helyről rendeljenek, ahol környezetbarát csomagolóanyagot használnak. Magyarországon azonban ez még kialakulóban van, mert nálunk rendkívül árérzékeny az éttermi piac. Jelenleg a legtöbb étterem még műanyag csomagolásokat használ az ételkiszállításhoz, ez a széles körben ismert és megbízható csomagolás, így sokan még nem nyitottak a környezetbarát alternatív megoldásokra.
„Most épp egy új, környezetbarát csomagolóanyag-portfóliót tervezünk elindítani Európa-szerte. Célunk, hogy ezeket a műanyag csomagolásokhoz képest versenyképes áron adjuk. A saját partner éttermeinket szeretnénk a fenntartható működésre ösztönözni, amit valamilyen jutalmazási rendszerrel is fogunk honorálni” – fejtette ki.

Egy helyről mindent
Nyeső Dóra szerint a panda merchant a készletek utánpótlását is leegyszerűsíti, hiszen, ha a séf, az üzletvezető látja, hogy valamilyen alapanyag kifogyóban van, akkor a panda merchant oldalán egyszerűen ki tudja választani a terméket, a beszállítót, és már adhatja is le a rendelését online. Főleg a kényelem miatt ajánlják, mert ezáltal egy helyről mindent be tudnak szerezni, és nem kell több céghez fordulniuk. Igyekeznek ehhez versenyképes árat biztosítani.
Azt gondolja, ez a sokszor munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátásnak is segítség, hiszen nem kell nélkülözni a kollégákat, vagy járműveket a beszerzés idejére. Ehelyett sokkal egyszerűbb felkeresni a platformot, és megrendelni mindent egy helyen akár másnapi, vagy három napos kiszállításra, hogy az étterembe megérkezzen az alapanyag.
További előnyként említette, hogy a partnerajánlatokról, promóciókról akár egy hírlevélben tudják értesíteni a több ezer éttermet. Emellett a panda merchanton lehetőségük van nagyobb mennyiségek megrendelésére, például a kiszállításhoz szükséges papírzacskók gyártásánál, így versenyképesebb áron tudják azokat kínálni, mintha az éttermek önállóan készíttetnének maguknak szatyrot.

Májusra megújul a platform
Az elmúlt időszakban a partnercégek számának növelésére fókuszáltak, de a következő hónapok feladata az lesz, hogy az éttermek igényeinek megfelelően optimalizálják a szolgáltatást. A pontos igényfelmérés érdekében folyamatosan készítik az éttermekkel az interjúkat.
Nagyon sok tervük van a jövőre nézve, most azonban az a legfontosabb, hogy megújítják és felhasználóbarátabbá teszik a panda merchant platformot. Például, hogy könnyen megtalálják a felhasználók a menüpontokat, és termékek, beszállítók szerint tudjanak keresni. Ezzel a fejlesztéssel a tervek szerint májusra el is készülnek. ‹‹

 (CHEF&PINCÉR magazin - 2023 március)

AKTUÁLIS LAPSZÁM DIGITÁLISAN ITT ELÉRHETŐ: