2021. szeptember 16. és 18. között, immáron 21. alkalommal kerül megrendezésre a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, az évről évre több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál.
A 3 nap alatt a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában. Ráadásul, ebben az időszakban Gyula a pálinka fővárosává lép elő.
Kevesen tudják, de közel 300 éves Gyula városában a pálinkafogyasztási tradíció, hiszen a gyulai várban, 1731-ben báró Harruckern János György alapította az első pálinkafőzdét a régióban.
„Ez egy nagyon értékes örökség, amit az őseink hagytak ránk, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy ezt továbbadjuk a következő generációknak, ha kell, akkor egy fesztiválon keresztül” – mondta Bora Imre fesztiváligazgató.
Az első Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban.
A 19 évvel ezelőtt életre hívott fesztivál volt az első, amely felvállalta a magyar pálinka népszerűsítését.
A fesztiválon az ország pálinka gyártóinak több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók: természetesen képviselteti magát a „hazai”, azaz a Gyulai Pálinka Manufaktúra, de érkezik kiállító Tiszaföldvártól kezdve Baján át egészen Győrvárig.
A fesztivál igazi színfoltja a pálinka lovagrendek felvonulása a 100 Éves Cukrászdától a Várkertig, ahol fúvósok, mazsorettesek kíséretében sétálnak a hazai és határon túli lovagrendek. A lovagrendeket a felvonuláson fúvószenekar és a mazsorett csoport kíséri! A vonulás után a Magyar Pálinka Lovagrend új lovagokat avat a Gyulai Várban.
A 2018-as fesztivál keretein belül, hagyományteremtő szándékkal elindítottunk egy új kezdeményezést, a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának palackozását, amelyet a 2021-es esztendőben is folytatni szeretnék.