A világ legjobb éttermei közt számon tartott The Fat Duck felépítése tönkretette a szakácslegenda házasságát, a rengeteg munka pedig lerombolta az egészségét.
40 éves koromig nem volt szükségem szemüvegre, de már volt egy hátoperációm, így fém került a hátamba és a csípőmbe, amit azok az órák okoztak, amit állással kellett töltenem. Ez szörnyen sok áldozatot jelent – mondta Heston Blumenthal egy televíziós interjúban.
De nemcsak a rengeteg állás viselte meg: „a kimerültségnek olyan szintjeit ismertem meg, amelyről nem is tudtam. 15 óra minden héten - összesen ennyi idő alvás jutott nekem”. A Fat Duck felső szintjén a padlón aludt hónapokig, mert a munka hajnalban 5.30-kor indult és ugyancsak hajnalban 2.30-kor ért véget, így nem volt idő arra, hogy még hazamenjen.
Itt egy kicsit be lehet tekinteni a Fat Duck, és Blumenthal életébe:
Az étterem anyagilag is hihetetlen megterhelő volt, és az 1995-ös megnyitás után még nyolc-kilenc évig nem is kezdett profitot termelni, mert addig minden pénzt visszaforgattak a vállalkozásba. A legnagyobb ár azonban a család volt: „némiképp a gyerekeimmel való kapcsolatommal is meg kellett fizetnem, és a házasságom is ráment” – mesélte a séf.
Heston Blumenthal feleségétől, és három gyermeke anyjától, Zannától 28 évnyi házasság után vált el idén, de 2011 óta már külön éltek. Mindenesetre 2007-ben még arról beszélt, hogy Zannának köszönheti a karrierjét: „Zanna a magyarázat a sikereimre, mert minden egyes lépésemet támogatta. Rengeteget feláldozott, és soha nem panaszkodott” – derül ki az Irish Mirror cikkéből.
Blumenthal helye a modern gasztronómiában:
Az eredmény végül mára több millió fontos éttermi vállalkozás lett, amelynek zászlóshajója a Fat Duck olyan éttermi élményt jelent, amely semmihez nem hasonlítható:
„A Fat Duck nem olyan, mint bármelyik másik étterem. Nem mondom, hogy jobb, mint bármi más, de minden mástól különbözik – az itteni étel és a megközelítés is különbözik bármely más étteremtől”.