A Starbucks Alapítvány 2022-ben indította el Global Community Impact Grants programját, amelynek célja, hogy helyi nonprofit szervezetek támogatásán keresztül járuljon hozzá a közösségek fejlődéséhez és működésének erősítéséhez. A program olyan helyi szervezetek munkáját segíti, amelyek jól ismerik a közösségek szükségleteit, és hosszú távú, kézzelfogható változáson dolgoznak. A kezdeményezés részeként a Starbucks Alapítvány idén a Bagázs Közhasznú Egyesület munkáját támogatja, amely a program segítségével 2027-ben a marginalizált magyarországi roma közösségekben élő felnőttek és gyermekek mentorálását, valamint közösségi támogatását erősíti.
A Global Community Impact Grants fókuszterületei között a fiatalok támogatása, a gazdasági lehetőségek bővítése, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint az éhezés enyhítése szerepel. A kezdeményezésben a Starbucks helyi licencpartnerei is részt vesznek, így a kedvezményezett szervezetek kiválasztásában helyi munkatársaik jelölései is szerepet kapnak. A Bagázs Közhasznú Egyesület a program keretében 10 000 dolláros támogatásban részesül, amely hozzájárul a Bagon és Dányban élő roma felnőttek mentorálásának és közösségi programjainak további erősítéséhez.
A Bagázs Közhasznú Egyesület 2011 óta dolgozik azért, hogy a roma közösségek tagjai számára bővüljenek az egyéni és közösségi fejlődés lehetőségei. A szervezet egyik fontos eszköze a személyre szabott mentorálás, amely a mindennapi életben felmerülő gyakorlati kérdésekben nyújt támogatást. A program hosszú távú célja, hogy a résztvevők önállóbban alakíthassák életüket, és aktívabban kapcsolódjanak saját közösségükhöz.
„A támogatás lehetőséget ad arra, hogy tovább építsük azokat a közösségi tereket, ahol a résztvevők megoszthatják egymással tapasztalataikat, és megerősítést kaphatnak a mindennapi kihívásokhoz. A női és férfi közösségi csoportokban az önbizalom és az érdekérvényesítés erősítése mellett az is fontos, hogy a résztvevők megtapasztalják: számíthatnak egymásra. Hosszabb távon azt szeretnénk elérni, hogy egyre többen aktív szereplőivé váljanak saját közösségüknek” – emelte ki a Bagázs Közhasznú Egyesület kommunikáció menedzsere, Gebri Anna.
A támogatás a szakmai programok mellett a Starbucks munkatársainak önkéntes szerepvállalására is lehetőséget teremt. A 2027-re tervezett programok között szerepelnek olyan közösségi események, amelyekhez Starbucks önkéntesek is kapcsolódhatnak. A részvétel lehetőséget ad arra, hogy a Starbucks munkatársai személyesen is bekapcsolódjanak a közösségi kezdeményezésekbe, és közvetlenül támogassák a programok megvalósulását. A Starbucks és a Bagázs kapcsolata nem előzmény nélküli: a vállalat korábban pályaorientációs napokat szervezett a Bagázs résztvevőinek budapesti tréningközpontjában, 2025-ben pedig kávéstanddal, kóstolóval és tombolaajándékokkal vett részt a szervezet 15. születésnapi ünnepségén.
A program a Starbucks Alapítvány korábbi kezdeményezéseire épít – például a Neighborhood Grants, Origin Grants és Disaster Response Grants programokra –, amelyek célja a közösségek jólétének és ellenálló képességének növelése, valamint a katasztrófák által érintett területek támogatása. 2022-es indulása óta a Starbucks Alapítvány és licencpartnerei több mint 10 millió dollár értékben támogattak több mint 150 nonprofit szervezetet mintegy 60 piacon.
„Kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy a Starbucks helyi szinten is figyelmet fordítson munkatársaira, vásárlóira és a közösségekre” – mondta Brady Brewer, a Starbucks nemzetközi vezérigazgatója és a Starbucks Alapítvány igazgatótanácsának tagja. „A Global Community Impact Grants programban partnereinktől várjuk a javaslatokat a helyi ügyeket támogató szervezetekre."















