Litauszki Zsolt, Magyarország egyik legismertebb szakácsa, a Magyar Gasztronómiai Egyesület és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja, a Gundel korábbi executive séfje immáron a BDPST Hotel Management Zrt. csapatát erősíti, kreatív séfként.
Feladata többek közt a hotelprojektek gasztronómiai koncepciójának megtervezése, megvalósítása és működtetése. Így például a BOTANIQ Turai Kastély, a tarcali Andrássy Rezidencia, az Andrássy úton hamarosan megnyíló Alice Hotel, valamint a felújítás alatt lévő Adria-palota gasztronómiai világán dolgozik majd. „Nagy örömünkre szolgál, hogy Zsolt csatlakozásával újabb elismert szakemberrel bővül a csapatunk. Biztosak vagyunk benne, hogy a kreatív energiái és az évtizedes szakmai tapasztalata segítségével maradandót tudunk közösen alkotni a hazai gasztronómia terén” – mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel divíziójának vezetője.
„Megtisztelő, és egyben kifejezetten motiváló szakmai kihívás, hogy kreatív séfként közreműködhetek a BDPST Hotel Management Zrt. projektjeinek gasztronómiai filozófiájának és kínálatának megálmodásában, valamint megvalósításában. Külön öröm számomra, hogy sok olyan kollégával dolgozhatok itt újra együtt, akikkel már régre nyúlik vissza a szakmai kapcsolatom, és akiket különösen megbecsülök. A munkánk, amely komoly csapatszellemet és közös kreatív gondolkodást igényel, tulajdonképpen egy célt szolgál, hogy a vendégeink élményekkel telve, boldogan hagyhassák el a hoteljeinket, éttermeinket és visszavágyjanak oda” – mondta Litauszki Zsolt. Elmondása szerint az éttermi koncepciók kialakítása során az adott hely történetéből, lokációjából, adottságaiból szokott inspirációt nyerni, miközben támaszkodik a rengeteg külföldi utazása során nyert gasztronómiai élményekre és tapasztalatokra is. „A lényeg, hogy minden helynek megtaláljuk a maga történetét, amelyet utána meg tudunk tölteni gasztronómiai tartalommal, azaz ízekkel, illatokkal, látvánnyal” – vallja.
Litauszki Zsolt a pályáját Orosházán kezdte, ezt követően a fertőrákosi Ráspi étteremben dolgozott, ami után egy hosszabb külföldi időszak következett. Tíz évet töltött Ausztriában, ahol számos neves étteremben megfordult, ez idő alatt bekerült a Michelin kalauz top ausztriai séfjei közé.
A hosszúra nyúlt külföldi kitérőt követően 2008-ban hazatért Magyarországra, a Maligán borétterem üzemeltetője lett, amely egy évvel a nyitás után bekerült a három legjobb magyar étterem közé. Közben 2009-től a Zsidai-család hat éttermének tanácsadója, majd úgynevezett kreatív séfje (a kreatív séf feladata az éttermek étlapjának, kínálatának összeállítása, kitalálása) lett. 2016-ig irányította a Pest-Buda, a 21 Magyar Étterem és a Pierrot szakmai munkáját. Ekkor már 12 éttermi egység létrehozásában és vezetésében vett részt a Zsidai csoporton belül.
Ezután új kihívás várta Costa Ricán, ahol 2 étterem és 1 catering cég tanácsadója volt. 2017-ben megalapította a Litauszki Consulting nevű cégét, majd 2018-ban a Gundel étterem executive séfje lett.
(foto: Kaunitz Tamás)