Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.
Pünkösd ünnepének hagyományőrző, búcsújáró szokásaival várják a családokat vasárnap és hétfőn a budai Várban.
Az országtorta mellett a fagylaltjáról is híres salgótarjáni G & D Kézműves Cukrászatból Szó Gellértet kérdeztük, hogyan is lehet igazán minőségi fagylaltot készíteni.
Pénteken kezdődik Balatonfüreden a Balatoni Bor- és Halünnep, amelyen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2017-ben Szegeden a Virág Cukrászdában tartotta meg a jubileumi huszadik Év Fagylaltja versenyt.
A legnagyobb nemzetközi borversenyen a Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgője, a Szent Tamás furmintja, valamint a Pajzos Tokaj két édesbora is platinát kapott.
Sorozatunk rendhagyó részében pitmesterektől kértünk recepteket, amelyeket egy szmóker segítségével, és némi gyakorlással bármelyik szakács elkészíthet.