Három év kihagyás után a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a SIRHA Budapest nemzetközi gasztronómiai kiállítás keretein belül rendezte meg 14. sörversenyét.
Az elmúlt két évben a járványügyi korlátozások miatt elhalasztott rendezvényt az egyesület idén az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum hathatós támogatásával szervezte meg.
Nyolc országból közel 300 tételt nevezett 48 sörfőzde. Ezekből a versenyre végül 247 érkezett meg.
A 96 bronz, 29 ezüst diploma azt jelenti, hogy a kisüzemi sörök minősége az elmúlt években jelentősen javult. Kilenc sör érte el az aranydiplomához szükséges pontszámot.
Ezeket a zsűri ismét összevetette, így alakult ki a legjobb 3 mezőnye, akiket gyémánt diplomával jutalmaztak. A három közül pedig kiválasztásra került a Grand Champion, ami idén hosszú idő után külföldi nevező lett.
A kiállítás és a sörverseny teljes időtartama alatt az egyesület sörmesterei kóstoltót kínáltak az érdeklődő látogatóknak. A csapokon szinte csak magasan értékelt sörök folytak, azokból 31 hordóval fogyott a három nap alatt.
Az eredményhirdetésre az Agrárminisztérium standján került sor. A diplomákat Dr. Szinay Attila államtitkár, Ondré Péter AMC ügyvezető igazgató és Gyenge Zsolt KSE elnök adta át a díjazottaknak.