Tavaly sajnos a pandémia miatt elmaradt, de 2022-ben ismét megrendezésre került a Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny Kiskőrösön az István Borházban március 11-én.

A rangos eseményen a hazai borvidékek nedűi mellett szerbiai, szlovákiai és bulgáriai Kadarka borok is megmérettek a neves szakembereket felvonultató bizottságok előtt.

A szervezők dolgát ezúttal is nehezítette a járvány, ám az időközben enyhülő szabályok, ha szűkebb körben is, de lehetővé tették a lebonyolítást.

Az esemény Társadalmi fővédnöke ezúttal is Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke volt. A borverseny Szakmai fővédnökeként pedig Nyitrainé Dr. Sárdy Diánát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) igazgatóját, az Országos Borszakértő Bizottság (OBB) elnökét köszönthettük. A borverseny elnöke Dr. Kállay Miklós emeritus professzor a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke volt.

A vendégeket Tóthné Nagy Erzsébet, a rendezvény háziasszonya üdvözölte, majd Domonyi László, Kiskőrös Város Polgármestere nyitotta meg a programot. A borbírálóknak Nyitrainé Dr. Sárdy Diána adott iránymutatást, majd Font Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága elnöke és Csengődi István, a rendezvény házigazdája köszöntötte a megjelenteket.

A megnyitó után az ítészek megkezdték munkájukat. A 3 bíráló bizottság összesen 88 mintát bírált el, melyből 80 önálló Kadarka, 8 pedig Kadarka cuvée volt. A bizottságok élén Stanimir Stoyanov, Dr. Erőss János és Módos Ernő foglaltak helyet. A csúcsbizottság tagja volt Prof. Dr. Kállay Miklós, Nyitrainé Dr. Sárdy Diána, Dr. Balla Géza, Koch Csaba, Járvás Mónika, Jekl Béla, Csengődi István és Pusztai Csaba.

A legmagasabb pontszámot kapott 6 minta között végül a bizottsági elnökökkel kiegészített csúcsbizottság határozta meg a sorrendet.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola szakoktatójának,  Filus János tanár úrnak, hiszen a minták az intézmény diákjainak közreműködésével, az ő vezetésével kerültek a bírálók elé.

A bírálat ideje alatt Dr. Tarján Balázs címzetes egyetemi tanár, borszakíró vezetésével szakmai fórumot és társadalmi borbírálatot is tartottak a kisteremben.

A verseny során a vendégek megtekinthették Németh Mihályné Kadarka címke gyűjteményét.

Az ítészek végül 15 arany, 46 ezüst és 24 bronz minősítést osztottak ki. A legmagasabb pontszámot a bolgár Lovico Suhindol Borászat 2019-es évjáratú Gamza „Kotta 299” nevű Kadarkája kapta. A második helyen a Thummerer Pincészet 2015-ös Egri Kadarka Grand Superiorja végzett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a szekszárdi Pálinkás Pince Kft. 2020-as Kadarkája került.

A legjobb helyi Kadarkának a Szentpéteri Borpince 2021-es Kadarka Rose bora bizonyult.

A díjak és a különdíjak ünnepélyes átadására egy későbbi időpontban, a Petőfi 200 Emlékév keretében megrendezésre kerülő Petőfi és a bor elnevezésű eseményen kerül majd sor.

A szervező bizottság - Csengődi István, Filus János, Kósa Gyula és Kelemen Pál - köszönik minden nevezőnek a részvételt, a támogatóknak, segítőknek pedig a lebonyolításban nyújtott közreműködést.