Tízből nyolc magyar legalább heti rendszerességgel sörözik a Belvárosi Sörfesztivál szervezőinek felmérése szerint; a sör egyre népszerűbb a hölgyek körében is, ez a kínálat bővülésének, az ízesített és különleges kézműves sörök terjedésének is köszönhető.
A megkérdezettek közel 80 százaléka legalább heti rendszerességgel oltja a szomját sörrel, tízből hatan akár hetente többször is. Kimagasló a sörfogyasztás a különböző sportesemények alkalmával, de jellemzően a folyékony kenyérre voksolunk a fesztiválokon, a grillpartikon és a baráti összejöveteleken is, sőt még egy otthon, egyedül töltött estén is inkább egy sört szisszentünk fel, minthogy egy pohár bor társaságában kapcsolódjunk ki. Ezzel szemben a formálisabb, komolyabb alkalmakkor, így az esküvőkön vagy üzleti tárgyalásokon a bort preferáljuk – derül ki a Belvárosi Sörfesztivált szervező Fesztivál Holding Kft. közvélemény-kutatásából.
„A felmérésünkből is kirajzolódik, hogy a sörivás összekapcsolódik a szabadság érzésével, a lazább, társas összejövetelekkel. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a tudatos fogyasztásra, a hazai sörkultúrára és a magyar sörök sokszínűségére olyan módon hívjuk fel figyelmet, ami illeszkedik ebbe az életérzésbe – mondta el Kurucz Dániel, a Fesztivál Holding Kft. ügyvezetője. – Így született meg a Belvárosi Sörfesztivál, ahol a sörszakma és a fogyasztók közelebb kerülhetnek egymáshoz, és amit idén június 6-ától június 10-éig már másodjára rendezünk meg a Szabadság téren.”
Fotó: Roadster.hu
A kutatás résztvevőinek több mint fele szerint ugyan egy randevúhoz az alkoholok közül kifejezetten a bor illik, tízből hatan saját bevallásuk szerint söröztek már randin. A megkérdezettek további 22 százaléka eddig ugyan nem tette, de megfelelő program esetén akár sörözne is egy kettesben töltött estén. A felmérésből fény derült arra is, hogy a magyarok háromnegyede könnyebben tud ismerkedni, ha az ilyenkor érzett feszültséget egy kevés alkohollal oldja, és tízből kilenc férfi kifejezetten szexinek találja, ha egy nő kulturáltan sört iszik.
„Azt látjuk, hogy a sör egyre népszerűbb a hölgyek körében is, ez a kínálat bővülésének, az ízesített és különleges kézműves sörök terjedésének is köszönhető, ami a legkülönbözőbb ízlésvilágot is kielégíti – magyarázta Kurucz Gergely, a Belvárosi Sörfesztivál másik szervezője. – A Belvárosi Sörfesztiválon mi is közel 250 sörkülönlegességgel készülünk, így mindenki megtalálhatja a hozzá közel álló ízeket.”
Az adatok felvételére 2018. május 22. és 24. között került sor. Az online kutatásban országszerte 1758 felhasználó vett részt. A felmérés nem reprezentatív Magyarország lakosságára nézve, de az eredmények alkalmasak a sörfogyasztással kapcsolatos vélekedések és viselkedés bemutatására.
Nyitókép: Belvárosi Sörfesztivál