Húsvéti ételekkel, ünnepi kézműves programokkal és tematikus napokkal, hétvégékkel várja péntektől április 22-ig a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a vele egy időben rendezett, a húsvéti ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá a fővárost és erősíti a Budapest brandet, amelyet a hagyományos és mégis mindig megújulni képes fesztiválok garantálnak egész évben - emelte ki Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója a program megnyitásakor tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

Novotny Antal a vásár vendéglátósainak képviseletében elmondta, hogy a gasztronómiai programban szintén minden héten más tematikával készülnek a helyszínre érkezőnek, sőt, szerdánként ingyenes vásári kóstolót is szerveznek. Ezeken az alkalmakon olyan különleges ételeket is meg lehet kóstolni, mint a kölesből készült vargányás juhhúskása vagy a citromos báránykolbász.

Március 23-tól 29-ig a V4-ek konyháiból kaphatnak ízelítőt a látogatók, nagypénteken böjti aszalt szilvával, csorbával, szabolcsi böjti töltött káposztával készülnek, húsvét hetében pedig hagyományos faszénen sült bárány, nyúlpaprikás, sós kalács és sonka szerepel a vendéglátók kínálatában. Április 3. és 8. között faszénen sült bárányételeket kínálnak, a tojás hetében az olajban eltett, füstölt fürjtojás, a Stefánia-vagdalt, valamint a sólet lesz az étlapokon, április 16-tól 22-ig pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi, Liszt Ferenchez kapcsolódó tematikájához csatlakozva a zeneszerző korának ételei és italai mutatkoznak be a vásár kínálatában. Az italok között a vásár teljes ideje alatt cseh és szlovák söröket, lengyel vodkakoktélokat, gyümölcsös és rozé borokat, valamint tojáslikőrt és puncsot kínálnak a vendéglátók. (MTI)