Nagy sikerrel és neves séfek közreműködésével zajlott a Magyar Vendéglátók Ipartestületének 5. Gundel Károly Díjátadó Gálaebédje az Öbölház Rendezvényközpontban a Kopaszi gáton. Az idei díjat Rosenstein Tibor, a budapesti Rosenstein Vendéglő tulajdonosa vehette át, aki a hagyományos vendéglátás képviselőjeként éttermében a tradicionális magyar és zsidó konyhát és ízeket követi.

Ma már fiával, Róberttel együtt vezetik a szakmai körökben is elismert, nagyra tartott éttermüket, ami remélhetőleg a további generációkra is öröklődni fog.

A szakmailag is színvonalasnak tartott 6 fogásból álló menüsort a tavaly decemberben elhunyt Jakabffy Lászlóra emlékezve alkotta meg a felkért séf-csapat, Bíró Lajos vezetésével. Az executif chef szerepét Bicsár Attila vállalta. A chefek javarészt Jakabffy-tanítványok voltak: Ádám Csaba, Jászai Tibor, Győrffy Árpád, Vidák Zoltán, de részt vállaltak barátok is a főzésben, pl. Meződi Alice, Varju Viktor, Rosenstein Róbert, Galda István, hogy egy nagy „örömfőzéssel” tisztelegjenek mesterük előtt. A gálaebéd műsorvezetője Bíró Lajos és Szauer Judit voltak.

A vendégek kóstoltak amuse bouche-ként véreshurkás “téli fagylalt”-ot, harcsa tatárral töltött káposztát fűszeres tejföllel, sóletet füstölt fürjtojással, ezt követte  egy borscs leves marhapofával. A hideg előétel kocsonya volt, a meleg előétel pontyfilé, lávakövön sült paprikával. Főételként kacsa rillette és sült kacsacombot szervíroztak káposztákkal, majd ezt követte egy másik főétel, egy borjúszűz Kedvessy módra kacsamájjal, gombával. Desszertként sárgabarackos túrógombócot szolgáltak fel. Mindezekhez Varga Norbert sommelier ismertette a kiváló borokat, amelyeket nagynevű pincészetek ajánlottak fel az alkalomra.

mviDijatado

A vendégek ellátásáról és az értékes tombolanyereményekről több mint 50 támogató gondoskodott. A több mint 150 vendég kifogástalan kiszolgálásáért 60 fős személyzet volt felelős, ehhez segítséget nyújtott 3 iskolából több mint 40 diák is. A résztvevő séfek, felszolgálók, hostessek és a szervezők önkéntes munkájukkal támogatták az esemény megvalósulását.