Az ONYX METAMORFÓZIS, vagyis az étterem teljes átalakulása 2020. novemberében az Utolsó Vacsorával vette kezdetét. Ezt követte idén májusban a SITT Street fine dining eseményünk, ahol megünnepeltük az étterem lebontásának végét, majd júniusban a DEKONSTRUKCIÓ vacsoraestek, ahol a régi menüsort is elemeire bontottuk. Július végén a RELIKVIA emlékvásáron elbúcsúztunk ikonikus tárgyainktól is, miközben a háttérben mindvégig folyt az átalakítás és az építkezés, hogy megvalósuljon ez a pillanat.

Elérkeztünk a Metamorfózis következő állomásához, megnyitja kapuit a Műhely, az ONYX előszobája.

A Műhely, az ONYX régi vendégterének egyik felében került kialakításra, azzal a céllal, hogy az ONYX Alkotói Közösség kreatív terévé váljon, és létrejöjjön egy olyan közeg, ahol vendégeinket bevonhatjuk az alkotás folyamatába egy fesztelenebb, közösségi élmény keretében a közös asztal mellett.

Műhely, mint innovációs tér és étterem

A Műhelyben mutatjuk be azokat a kísérleti stádiumban lévő fogásokat, melyeket a megújuló ONYX étterem számára fejlesztünk le. A kísérletezésbe és a tálalóeszközök fejlesztésébe vendégeink nemcsak bepillantást nyerhetnek, de részeseivé is válnak az alkotói folyamatnak. Visszajelzéseik segítségével tökéletesítjük ételeinket, miközben közelebbről is megismerhetnek minket és betekinthetnek a kulisszák mögé. Célunk egy olyan progresszív magyar konyha létrehozása, ami a művészet, tudomány és a gasztronómia összefonódásán alapszik és magyar alapanyagokat használ.

Műhely, mint oktatótér

A kísérleti konyhán kívül, a Műhelyben található még a gasztronómiai könyvtár és a keramikus műhely is, melyeknek fontos szerepe van az utánpótlás -nevelés programunkban mind a gasztronómia, mind a design területén. Ennek érdekében több szakiskola mellett a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel is együttműködünk.

A Műhely, a megújult ONYX megnyitása után is megmarad a kutatás-fejlesztés és innováció terepének, ahol betekintést engedünk munkafolyamatainak kulisszái mögé.

ALAPOZÁS - 6 hét -18 alkalom -1 év összegzése ételeken keresztül.

 

Az ALAPOZÁS egy rendhagyó eseménysorozat, melynek alkalmával közös tesztelésre hívjuk vendégeinket, akik kipróbálhatják és véleményezhetik ételeinket, italainkat és eszközeinket a műhelyasztalnál, az Alkotói Közösséggel együtt.

 

A fogások és a menü tervezésénél visszatekintettünk az elmúlt egy év történéseire. Minden fogás a Metamorfózis mérföldköveiről mesél, a menü pedig bemutatja az utat, amit idáig bejártunk.

November 18-tól minden héten, 3 napon keresztül van lehetőség részt venni az ALAPOZÁS eseményein, ahol első konceptuális Műhely menünk, a META/MORFÓZIS fogásait kóstolhatják és véleményezhetik a vendégek.

A menü minden héten bővül egy - egy újabb fogással, így a decemberi utolsó alkalmakon részt vevő vendégek már a teljes, 13 lépéses menüsort kóstolhatják végig.