Az élelmiszer-és vendéglátóipari szakkiállításon, a Sirhán szerdán összegyűjtötték a szakácsok a csütörtöki versenyre az összetevőket. A meglepetés a metélőhagyma és a zöldborsó lett. Nálunk elolvashat mindent,amit a Bocuse d'Orról érdemes tudni.

A résztvevő séfek,  Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Pohner Ádám, Veres István és Volenter István fél órán keresztül válogathattak a majdnem 1000 négyzetméternyi METRO-stand erre kijelölt piacterén. Nem csupán a válogatás okozott azonban hatalmas izgalmakat, hanem az ez alkalommal kisorsolt titkos zöldségalapanyagok is, amelyek végül a metélőhagyma valamint a zöldborsó lettek. A METRO nem csak a zöldség és gyümölcs alapanyagokkal támogatja a készülő versenyfogásokat. A 30-féle édesvízi és 70-féle tengeri halról, valamint 25-féle húsfajtájáról ismert vállalat ezúttal minőségi borjúhúsokat biztosít a versenyzőknek.

Miután a december eleji selejtezőn a hat győztest kiválasztották, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia december 28-án tette közzé a februári döntő alapanyagait. Eszerint a döntőben két ­témát (vegetáriánus és hús) kell kidolgozni. Minden témához legkevesebb két-két garnírung és legalább egy-egy mártás készítendő. Mindkét ételt 10+4 adagban kell prezentálni. A vege­táriánus étel kötelező alapanyagai: rizottórizs, fürj­tojás, Gorgonzola sajt, illetve 1-1 kötelezően felhasználandó zöldség és fűszer (ezeket sorsolni fogja az akadémia). A hús­téma kötelező alapanyagai: borjúszűz, borjúcsülök, és a csülökcsontban található csontvelő.

Mint azt korábban megírtuk az észak-olasz konyha legnépszerűbb hozzávalói kerültek be idén a februári döntő ­alapanyagai közé, amelyből a hat versenyzőnek kell versenyfogásokat készítenie. Mitől különleges az Acquerello rizs? Mire kell figyelni a fürjtojásnál és a Gorgonzolánál? Hogyan lehet kiadagolni 7-8 gramm velőt 14 felé? Cikkünkből ez is kiderül.

Lapunkban a Bocuse d’Or Akadémia elnökével, Hamvas Zoltánnal is készítettünk interjút, amelyből kiderült, hogy a magyar versenyzőknek nincs szégyenkeznivalójuk, ha például az olasz döntősök munkájával hasonlítjuk össze a teljesítményüket. A rájuk irányult figyelmet pedig igyekeznek kihasználni arra, hogy a vendég­látás olyan krónikus problémáinál is megtalálhassák a kiutat, mint a mai kor elvárásainak megfelelő vendéglátós oktatás.

A Chef&Pincér portrékat is írt a döntősökről, amelyekben megismerhetik Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Pohner Ádám, Veres István és Volenter István szakmai pályafutását, és hogy miért is fontos számukra a Bocuse d’Or.

Magyarok a Bocuse d’Oron - a legfrissebb eseményektől az első versenyünkig

A 2010-es első szereplésünk óta komoly fejlődést ért el a magyar ­csapat. Itt látható napjainktól a hazai első indulóig, hogyan is szerepeltek a hazai versenyzők a világ legrangosabb szakácsversenyén.

  1. December 3. | Kiválasztották a hazai döntősöket Elek Richárd, Garai Ádám, Haraszti Zsolt, Pohner Ádám, Veres István, Volenter István jutott túl a középdöntőn, és vehet részt a februári döntőn.
  2. január 25. | Az Egyesült Államok nyerte a döntőt Az Egyesült Államok csapata nyerte a világ legrangosabb ­szakácsversenye, a Bocuse d’Or döntőjét a francia­országi Lyonban, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Izland lett. A magyar csapat a negyedik helyen végzett, mindössze 16 ponttal csúszott le a dobogóról.
  1. május 11. | Magyarország nyerte a kontinensdöntőt Széll Tamás és ­csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or budapesti kontinensdöntőjét, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett.
  2. február 18. | Széll Tamás jutott be a Bocuse d'Or európai döntőjébe Széll Tamás – segédjével, Szabó Kevinnel – Pohner Ádám (Olimpia Étterem), Volenter István (67 Étterem és Bistro), Győrffy Árpád (Kollázs), Sándor Rodrigo (Costes Downtown) és Szabó László (Sodexo) felett aratott győzelmet.
  1. január 28. | Norvég győzelem született a döntőn Ørjan Johannessen ­norvég séf nyerte meg a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjét Lyonban. A nemzet­közi zsűriben idén először nem volt ott a 89 éves versenyalapító Paul Bocuse, ­helyét fia, Jérome Bocuse vette át. A magyar csapat 13. lett.
  1. május 8. | Magyarország másodszor is döntős Molnár Gábor a májusi stockholmi európai döntőn vívta ki a részvétel jogát, aki segédjével, Pohner Ádámmal a 9. helyet elérve bejutott a nemzetközi döntőbe.
  1. január 30. | Francia győzelem született a döntőn Thibaut Ruggeri ­francia séf nyerte meg a Bocuse d'Or szakácsverseny 14. világdöntőjét a franciaországi Lyonban, ahol a magyar induló, Széll Tamás a tizedik helyet szerezte meg segédjével, Garai Ádámmal. Az ezüstérmet Dánia, a bronzot pedig Japán csapata nyerte el.
  1. március 21. | Széll Tamás először világdöntős Brüsszelben az európai válogatáson az aranyérmet Norvégia, az ezüstöt Svédország, a bronzot pedig Dánia kapta. Magyarország színeiben Széll Tamás a kilencedik hellyel először szerezte meg a jogot, hogy részt vegyen a lyoni világ­döntőben.
  1. október 14. | Széll Tamás nyerte a Bocuse d'Or Selection Hungary döntőjét Széll Tamás, az Onyx étterem séfje képviselheti a magyar szakácsszakmát az európai döntőjén Brüsszelben, miután csapatával megnyerték a verseny ­magyarországi döntőjét. A második helyezett, Szabó László, a harmadik Volenter István lett.
  1. január 27. | Dán szakács a Bocuse d'Or győztese Rasmus Kofoed dán séf (a magyar csapat későbbi segítője) nyerte a Bocuse d’Or döntőjét Lyonban.
  1. június 7. | Kostyál Gábor nem jutott tovább Genfben Dániából Rasmus Kofoed lett az első helyezett az európai döntőn. Az első tizenkét helyezett juthatott tovább a lyoni döntőbe. Kostyál Gábor séf és commis-ja, Berki Zsolt a 18. helyezést érte el.
  2. február 23. | Kostyál Gábor nyerte a Bocuse d'Or Selection Hungary 2010 döntőjét Kostyál Gábor, a keszthelyi Helikon Hotel konyhafőnöke nyerte meg a Bocuse d’Or Selection Hungary 2010 magyarországi döntőjét.