A neves lap online változatában a desztinációk 52-es listáján a magyar főváros az 50. helyen szerepel. A Márga Bisztro és a Szimply is szerepel a cikkben.

„A vasfüggöny utáni Budapest mozgalmas metropoliszként emelkedett ki” – írják a The New York Times online cikkében, amely 52 helyszínt sorol fel, ahová érdemes elutazni 2017-ben. A listán Budapest az 50. helyen szerepel. Az online cikk Budapesten kiemeli a város fiatalos energiáját, új éttermeit név szerint a Szimplyt és a Márga Bisztrót. Ugyancsak megemlítik a Velvet Chemistry butikot, a Szimpla Design Shopot és a Hotel Rum butikhotelt.

Azt nem tudni, hogy volt-e szerepe annak a listára kerülésnek, hogy a cikkben többször is szerepel a Budapestet, mint úti célt reklámozó hirdetés. Akárhogyan is történt, így is komoly eredménynek számít bekerülni az első 50-be, így megelőztük Dél-Bronxot és a japán Rjúkjú-szigeteket, és persze a környékbeli országok nagy részét is, hiszen ezek közül egyedül Horvátország került fel a listára, igaz ők két célponttal is. Ezek közül Isztria a 41. helyet vívta ki, míg Dubrovnik az előkelő 6. helyen szerepel. Az első egyébként Kanada lett, amely az amerikai utazóknak könnyen igazán könnyen megközelíthető.