Több mint 700 magyarországi panzió és szálloda nyert költségvetési  támogatást szálláshelyfejlesztésre - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, aki hétfőn hirdette ki a Kisfaludy-program keretében szálláshelyfejlesztésre meghirdetett pályázatok eredményét.

    Guller Zoltán elmondta, hogy a vissza nem térítendő, hazai forrásból nyújtott támogatások célja, hogy a turizmus, vendéglátás továbbra is a magyar gazdaság húzóágazata legyen. Hozzátette, hogy több mint 1500 pályázat érkezett, ezért megemelték a támogatási keretet.
    Ismertetése szerint a következő két évben több mint 80 milliárd forintból fejlesztik a szálláshelyeket. Országszerte a vidéki panziók több mint kétharmada - több mint 700 panzió - újul meg, és emellett a három kiemelt turisztikai térségben, a balatoniban, a soproniban és a tokajiban 16 szállodafejlesztés lesz, és 27 új szálláshely is létrejön az országban.
    Guller Zoltán elmondta, hogy a 2017-ben indított Kisfaludy-program keretében 2030-ig 300 milliárd forintot használhatnak fel a projektekre, a mostani eredményhirdetés az első ütem zárása. Megemlítette azt is, a Magyar Fejlesztési Bank Kisfaludy-hitelkonstrukciója kedvező kamatokkal segíti a beruházások finanszírozását.
    Farkas Dávid a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a fejlesztések elsődleges céljának nevezte, hogy a turizmus nemzetgazdasági hozzájárulása 2030-ra a GDP 16 százaléka legyen, és a vendégéjszakák száma az országban 50 millióra bővüljön.
    A sajtótájékoztató végén Guller Zoltán a pilisszentkereszti Kislugas Panzió és Vendéglő vezetőjének átadta az elnyert pályázatról szóló támogatói levelet. 

 

mti