A Diageo elkötelezett a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek megelőzése mellett ezért összefogott a Hungarian Police Rallye Teammel, hogy közösen lépjenek fel az ittas vezetés visszaszorításért.

A Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata, folyamatosan azon dolgozik, hogy a moderált alkoholfogyasztást népszerűsítse. A márciusban Magyarországon is elindított DRINKiQ kampány alatt több mint 10 ezer kitöltő tesztelte tudását az alkohol hatásairól, amiből kiderült, hogy a mai napig rengeteg alkoholfogyasztással kapcsolatos tévhitnek hiszünk. A KSH adatai alapján 2020-ban 1361 személysérüléses közúti közlekedési balesetet okoztak alkohol befolyása alatt, melynek 57%-ért a személygépkocsi vezetők, 21%-ért a kerékpárosok a felelősek. Ezért is kiemelt szerepe van a Diageo „TÁRSADALOM 2030: A FEJLŐDÉS SZELLEMÉBEN” elnevezésű 10 éves fenntarthatósági cselekvési tervében annak a vállalásnak, hogy a vállalat ötmillió sofőr hozzáállását fogja megváltoztatni az ittas vezetés kapcsán. A Diageo a Hungarian Police Rallye Teammel való együttműködés révén is hozzá kíván járulni a társadalmi felvilágosításhoz és edukációhoz.
A rallye csapat már több mint 10 éve versenyez különböző kategóriákban és a versenyek szervízparkjaiban felépített közlekedésbiztonsági parkokban instruktoraik a rally kedvelőinek, családtagjainak játékos és edukációs jelleggel felhívják a figyelmet a közlekedésben napi szinten fellelhető balesetveszélyekre. Az idei szezon során Egerben, Salgótarjánban, Pécsett, Székesfehérváron, Móron és Nyíregyházán is jelen lesz a Diageo és a DRINKiQ kampány. Az érdeklődők kitölthetik a 10 kérdésből álló DRINKiQ kvízt, ’ittas’ szemüveget próbálhatnak ki, illetve szimulátorral tesztelhetik reakciójukat különböző helyzetekben.
„A Diageo számára fontos lépésnek számít ez a megállapodás, hiszen a vállalat cselekvési tervének is kiemelt eleme, hogy felhívja a figyelmet az alkoholos befolyásoltság veszélyeire és a felelős alkoholfogyasztás jelentőségére. 2019-ben indítottuk el a középiskolásokat célzó Szétcsúszva programunkat, idén márciustól pedig már magyar nyelven is elérhető a DRINKiQ kvíz. A csapat pilótái nemcsak versenyzők, hanem a felelős alkoholfogyasztás és a közlekedésbiztonság nagykövetei is, akik velünk együtt elkötelezettek abban, hogy javítsuk a közlekedésbiztonságot és visszaszorítsuk az ittas vezetést Magyarországon” – mondta Pais Mónika, a Diageo budapesti multifunkcionális kompetencia központjának vezetője.
A Hungarian Police Rallye Team az autósportban megfogalmazott céljai felett elkötelezetten és aktívan tesz a közúti közlekedés biztonságának javításáért, a balesetek elkerüléséért, és a tudatos közlekedésért.
’A versenyézésünk által fel kívánjuk hívni a figyelmet, az alkohol járművezetőre gyakorolt káros hatásaira, a felelős és tudatos alkoholfogyasztás jelentőségére. A Diageo és a Hungarian Police Rallye Team összefogása, a DRINKiQ kvíz bemutatása rendkívüli lehetőséget teremt arra, hogy egyedi környezetben hangsúlyozzuk céljainkat, tegyünk a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében, és az ittas járművezetést visszaszorítsuk a magyar közutakon!’ – említette Hoffer-Fehér Anita, a HPRT ügyvezetője.