A kisüzemi sörfőzdék nagyüzemi sörgyárakkal szemben hosszú ideje húzódó harcának lett végre eredménye, mivel a Parlament ma elfogadta a Kereskedelmi törvény módosítását,melynek értelmében a vendéglátóhelyeken megszűnik a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere, csökkentve a söripari multik piackorlátozó tevékenységét. Ezzel –hasonlóan cseh, német, belga és más európai társaikhoz – biztosítva lesz a magyar kisüzemek számára is az, hogy termékeiket a vendéglátóhelyeken szabadon értékesítsék.
A mintegy 80 magyarországi és székelyföldi tagot számláló Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) úgy látja, hogy ezzel a törvénymódosítással a Kormány és a Parlament megszünteti azt a 30 éve fennálló -álláspontunk szerint törvénytelen gyakorlatot-, amikor a multik korlátlanul uralják és irányítják a teljes magyar sörpiacot, tudatosan és szándékosan kiszorítva a hazai söröket a vendéglátóhelyekről. Gondoljunk csak bele, hogy –boros hasonlattal élve– elmegyünk Egerbe, hogy finom helyi borokat igyunk, de mivel az egész városra kizárólagos szerződést kötött egy részben hazánkban is működő holland, amerikai, vagy japán borászat, ezért Egri Bikavért többé már nem tudunk ott inni. Ugye ez lehetetlen? Ez a nonszensz állapot volt sajnos eddig érvényes a sörök esetében.
Az elfogadott jogszabály-módosítás lehetőséget teremt a magyar kisvállalatok számára, hogy a piachoz hozzáférjenek, fejlődjenek és növekedjenek. Lehetőséget teremt arra is, hogy ne külföldről pénzelt topmenedzserek, hanem a magyar fogyasztók döntsék el, milyen sört kérnek és isznak korsóban. Lehetőséget teremt továbbá a valódi minőségi versenyre is, arra hogy a mindenféle adalékanyaggal, segédanyaggal készülő, hígított, nagyipari sörök mellett valódi, minőségi, kisüzemi termékek is sörcsapra kerüljenek.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete 2011-ben kezdeményezte a helyzet rendbe tételét a hatóságok előtt is, ennek eredményeképpen született meg 2015-ben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azon döntése, mely alapján a multik vállalták, hogy vendéglátói piacuk 19%-át megnyitják a kisüzemi sörfőzdék előtt. Sajnos mi az ígéretekből máig semmit nem érzékeltünk, sőt kijátszva ezt, egyre csak szaporodtak a multik piackorlátozó szerződései. Az új jogszabály most a gyakorlatban is érvényt szerezhet a korábbi GVH döntésnek.
A Kormány meghallotta ennek az 1500 főt foglalkoztató, főleg családi vállalkozásokból álló, jelentős technológiai háttérrel és szakmai tudással rendelkező szektornak a szavát, és végre segítséget kaptunk. Ezt őszintén köszönjük. A jogszabály-módosítás lehetőséget biztosít, hogy tisztességesebb piaci körülmények között dolgozzunk, munkatársaink számát folyamatosan növelni tudjuk, és a fogyasztók immáron szabadon választhassák a minőségi kisüzemi söröket.