Idén a hagyományos hortobágyi alapanyagok kerülnek a középpontba a Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 24-én és 25-én rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás tó partján - hangzott el a rendezvényt beharangozó debreceni sajtótájékoztatón.

 

    Debrecen megújult turisztikai stratégiájának fontos eleme, hogy egyre több olyan rendezvény legyen, amely a modern helyi gasztronómiát mutatja be - mondta az Ikon Debrecen étteremben rendezett sajtótájékoztatón a város turisztikáért is felelős alpolgármestere.
    Széles Diána (Fidesz-KDNP), hozzátette: a Debrecziner Gourmet Fesztivál a zászlóshajója ennek a koncepciónak, mivel olyan kulináris hagyományokat mutat be hitelesen, amelyek Debrecen jó hírét erősítik.
    Tavaly az azóta hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbász volt a rendezvény középpontjában, idén pedig a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) autentikus ízeire koncentrál a fesztivál - jelezte.
    

Balogh Károly, az Ikon Debrecen társtulajdonosa, a fesztivál főszervezője szerint a fejlett gasztronómia jövője a minőségi termékeket előállító helyi kistermelőkre és a modern oktatásra épül, ezért az Ikon szeretne kezdeményező szerepet betölteni ezek ösztönzésében, fejlesztésében.
    Ennek érdekében a Debrecziner Gourmet Fesztivál a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSzC) együttműködve lehetővé teszi, hogy a rendezvény alatt a tanulók a résztvevő éttermeknél sztázsoljanak (gyakornokoskodjanak) és részt vehessenek a szakmai bemutatókon.
    

Pataky Péter séf, a fesztivál szakmai vezetője hozzátette: a kétnapos programban ismert magyar séfek folyamatosan új utakat keresve, kreatív módon készítik el saját ételeiket. Idén a Hortobágy alapanyagai: a magyar szürkemarha, a házi bivaly, a racka és a gyöngytyúk kerülnek a középpontba. A tálaláshoz biológiailag lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak az éttermek.

 

mti