Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett XIII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyre 1763 minta érkezett Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és ez alkalommal először Vietnámból.

A pálinkák és párlatok értékelésére január 19‒21-én került sor Ongán. A háromnapos zsűrizés során egy 27 fős nemzetközi bíráló csapat formált véleményt a desztillátumokról, melyek közül az előbírálaton 76 tétel nem jutott tovább a főbírálatra. Az eredmények február 4-én, egy nagyszabású gála után lesznek nyílvánosak, akkor derül ki, hogy kik voltak a legjobbak, és melyik főzde és pálinka lett a verseny abszolút legjobbja. A nevezett pálinkák és párlatok 230 nevezőtől, 153 településről származnak.
Az értékelés újfent az egyesület által fejlesztett 100 pontos bíráló rendszer és szoftver segítségével történt. A tavalyi évhez képest még összetettebb értékelő elvekkel és struktúrával. A rendszer az eszközölt módosításokkal jól vizsgázott, jelentősen megkönnyítette a zsűri munkáját ‒ például a nagyaranyérmesek kiválasztását ‒, de a felelősség az értékelésnél továbbra a bírálókra hárult, ami nem könnyítette meg a lehető legobjektívebb értékelésre való törekvést. A bírálói munka elemzése is sokrétűbb lett, 14 területen mértük az értékelő-bírálók tevékenységét. Ennek az összesített eredménye is szombaton lesz nyilvános.
Ami az eredmények ismerete előtt is elmondható, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett a verseny. A korábbi évekhez képest jóval kisebb különbség döntött az egyes kategóriák győztesei és a nagydíjat nyertek között. A versenyre nevezett pálinkák és párlatok minősége sokat javult, csökkent a hibás tételek aránya. Ez annak is köszönhető, hogy a Quintessencere leginkább azok jönnek, akik, már elértek egy szintet, legyen szó kereskedelmi, bér- vagy magánfőzőről. Ez is volt a célunk, egy a pálinkát szerető, ahhoz értően, alázattal közelítő, előkelő, elit „klub” alakuljon ki a Kárpát-medencében, ahol mindene egyes érmes tételnek, különösen az aranynak kézzelfogható értéke és megbecsülése van. Egy nyitott kérdés van még, hogy az kereskedelemben kapható aranyérmes pálinkák közül melyik lesz a közönségdíjas pálinka. Ezt a társadalmi zsűri tagjai, a pálinkagála résztvevői február 4-én, Debrecenben választják ki.
A verseny főbb mutatói a következők:
Összes beérkezett minta: 1763 db, lebírált: 1754 (99,5 %), csúcs zsűrihez került 424 (24%), arany 265 (15 %), ezüst 491 (28 %), bronz 488 (28 %), kisebb hibákkal rendelkező: 280 (16 %), hibás 229 (13 %) minta. A kereskedelemben kapható minták közül 31 champion, azaz nagyaranyérem került kiosztásra, míg a magán- és bérfőzetőknél 38 kategória győztes minta volt.

XIII. QUINTESSENCE Pálinka- és Párlatverseny eredményhirdető gála programja

2023. február 04 (szombat)
Kölcsey Központ (Debrecen, Hunyadi utca 1-3.)

17.00: Ünnepélyes megnyitó
A versenyt értékeli: Takács László, a Quintessence Pálinka- és Párlatverseny versenyigazgatója, az Ongai Kulturális Egyesület elnöke
Köszöntőt mond: Dr. Nagy István, agrárminiszter
17.15‒19.00: A pálinkák és párlatok ünnepélyes eredményhirdetése
Műsorvezető, az est házigazdája: Ördög Nóra
Közreműködik: Pénzügyőr Big Band fanfárosai
19.00-tól: A kereskedelemben kapható aranyérmes pálinkák társadalmi zsűrizése, VIP állófogadás – svédasztalos vacsora
19.00‒20.00: Pénzügyőr Big Band műsora
20.00‒20.30: Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium artistáinak PÁR-LAT VARÁZSLAT bemutatója
20.30‒21.30: Páratlan páros ének estje
21.30: A társadalmi zsűri (közönségdíjas pálinka) eredményhirdetése
21.35: Tombola
22.30‒24.00: Pálinkabál a Zenegép zenekarral