A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e a vendéglátóhelyeken*.

A mosdók állapota kulcsfontosságú az éttermi vendégek számára – derül ki az Essity-hez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában megkérdezettek közel fele úgy nyilatkozott, hogy megjegyzi azokat a nyilvános tereket, szolgáltató egységeket, ahol kellemetlen tapasztalatuk volt a mosdóval, és ezeket a jövőben elkerüli. Éttermek és kávézók esetében ez az arány 73%, vagyis ennyien nyilatkozták azt, hogy egy kellemetlen élmény a mosdó állapotával kapcsolatban hatással van arra, visszatérnek-e az adott helyre.

Akár egy gyors ebédre, akár egy elegáns vacsorára térnek be az emberek, a mosdóban tapasztalt állapotok kiemelten fontos szerepet játszanak az étterem megítélésében” – mondta el Nagy Géza, az Essity professzionális higiéniai üzletág igazgatója. „A vendégek gyakran a mosdó állapotából következtetnek rá, milyen tisztaság uralkodik az olyan kulisszák mögötti területeken, mint a konyha, ahol a higiénia az élelmiszerbiztonság szempontjából is létfontosságú. Egy elhanyagolt vagy rosszul felszerelt mosdó így rendkívül negatív benyomást kelthet a vendégekben – és sokkal fontosabb tényező, mint azt sokan gondolnák.

A papírtörlőt többen részesítik előnyben, mint a légszárítót

Az éttermi vendégek számára a pozitív és kényelmes „mosdóélmény” alapját a kényelmes hozzáférhetőség, az automatizáltság és a tisztaság jelenti. A válaszadók szerint a legfontosabb szempontok a következők:

• papírtörlők biztosítása kéztörléshez (81% tartja ezt fontosnak, szemben a 65%-kal, akik a légszárítót részesítik előnyben),
• automata szappanadagoló (78%),
• pelenkatároló szemetes (74%),
• automata csaptelep (73%),
• automata WC-öblítő (72%),
• kézmosásra figyelmeztető táblák (68%).

A felmérés eredményei rámutatnak arra is, hogy gyakran markáns különbségek figyelhetők meg abban, hogy miként érzékelik az étterem higiéniai állapotát a vendéglátók és a vendégek:

• A vállalkozások 92%-a szerint fontos, hogy mosdóik higiénikusak legyenek. Ennek ellenére a vendégek 57%-a szerint a nyilvános mosdók nem tűnnek tisztának.
• Az étteremvezetők 93%-a szerint lényeges, hogy a mosdó minél több vendég igényeit kielégítse – vagyis inkluzív, mindenkinek hozzáférhető higiéniai környezetet biztosítson.
• Mégis, kevesebb mint a megkérdezett vezetők fele nyilatkozta, hogy kínálnak olyan alapvető inkluzív elemeket, mint az elérhető magasságú szappanadagoló és mosdókagyló, a kímélő szappan, a higiéniai hulladékgyűjtő, pelenkázó vagy halk működésű adagoló.

Inkluzív higiénia: figyeljünk, hogy mindenki elérje a mosdót és a szappant!

Az inkluzív higiénia célja, hogy a mosdóhasználók – függetlenül egészségi állapotuktól, fizikai képességeiktől, életkoruktól vagy higiéniai szükségleteiktől – kényelmesebben és jobban hozzáférjenek a higiéniai eszközökhöz. A Tork kampányt folytat azért, hogy felhívja a figyelmet az inkluzív higiénia fontosságára, és segítséget nyújtson a vállalkozásoknak annak megvalósításában – a dolgozók és a vendégek érdekében egyaránt.

Az éttermekben, kávézókban és más vendéglátóhelyeken a dolgozók és vezetők rengeteg feladatot próbálnak összehangolni, hogy a vendégek minden szempontból kellemes élményben részesüljenek – fejtette ki Nagy Géza. – A mosdók kialakításánál érdemes figyelembe venni a vendégek eltérő igényeit és képességeit – például az időskorral járó mozgáskorlátozottságot, vagy az olyan bőrérzékenységeket, mint az ekcéma, amit az erős tisztítószerek súlyosbíthatnak. Emellett fontos szempont a neurodiverzitás is – sokan érzékenyek a hangos zajokra, így a kézszárítók zavaróak lehetnek számukra, másokat pedig a mosdók higiéniai állapota aggaszthat.

A Tork az alábbi gyakorlati lépéseket ajánlja az inkluzív higiénia megvalósításához a személyzet és a vendégek számára:
• Törekedjünk csendes környezetre, elkerülve az érzékszervi túlterhelést.
• Alkalmazzunk nagy kapacitású adagolókat, hogy a higiéniai termékek folyamatosan elérhetők legyenek.
• Tartsuk tisztán a mosdókat minden időpontban.
• Alkalmazzunk olyan papírtörlő-, WC-papír- és szappanadagolókat, amelyek könnyen használhatók csökkent kézerősség esetén is.
• Olyan szappant használjunk, amely bőrbarát és bőrgyógyászatilag tesztelt.
• Alkalmazzunk adagolós rendszereket, amelyek egyszerre csak egy törlőkendőt adnak ki – ezzel csökken a pazarlás és nő a higiénia.

*A Tork Insight 2024-es felmérését az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban és Mexikóban végezték, 6000 végfelhasználó és 900 üzleti ügyfél bevonásával.