
Számos magyar franchise hálózat, mint a Fornetti, a Duna House vagy a DIEGO nemzetközi térhódítása után most egy új hazai koncepcióval gazdagodik az európai paletta. A magyar hálózat első két külföldi étterme a napokban nyílt meg Bécsben és Pozsonyban, és a tervek szerint még az idén két további Makery DIY étterem kezdi meg működését európai városokban franchise partnerek bevonásával.

Budapest VII. kerületében már öt éve működik a Makery, ahol a vendégre bízzák az általa kedvelt étel elkészítését. Kis tálkákon megkapja az előre kimért és előkészített hozzávalókat, az étteremben kapott tableten a Makery videói pedig szemléltetik a kiválasztott étel elkészítésének lépéseit. Az asztalokba beépített főzőlapokon azután a vendég 20-25 perc alatt elkészítheti a kiválasztott fogást ahogy az asztaltársaság többi tagja is ki-ki a saját kedvencét fogyaszthatja el végül a többiekkel.
Kövécs Andrástól, a cég stratégiai igazgatójától megtudtuk, az idén még két étterem nyitását tervezik, de még nem dőlt el, hogy Milánó, Barcelona, Athén, Brüsszel, Berlin vagy Stockholm lesz-e a befutó.
Tavasszal végre eljött a pillanat, amit olyan sokan vártak: kinyithattak kedvenc éttermeink, bisztróink, büféink és bárjaink, hogy újra együtt élvezhessük a teraszukon a finom ízeket egy pohár jéghideg Coca-Cola társaságában.
Már Magyarországon is az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló logisztikai megoldásokat kínáló DoDo segíti a KFC melegétel-rendeléseinek kiszállítását.