Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában vendégéjszakákat töltő turisták száma júniusban - derült ki a szlovák Statisztikai Hivatal (SÚSR) által kedden közzétett időszerű adatokból.
Szlovákiában idén júniusban mintegy 640 ezer embert fogadtak a szállodák és más szálláshelyek, ami az előző évinél 5,6 százalékkal volt több, és 4,9 százalékkal haladta meg az eddigi rekordot tartó 2019-es év júniusának adatait.
A szlovákiai szálláshelyeken júniusban vendégéjszakákat töltő turisták legnagyobb hányadát, mintegy kétharmadát hazaiak adták, számuk a tavalyihoz képest 7 százalékkal emelkedett. A szálláshelyek külföldi fizetővendégeinek száma a vizsgált időszakban 242 ezret tett ki, ami csaknem 4 százalékos éves szintű növekedést jelentett. Utóbbiak száma csaknem elérte a 2019-es rekordot, már csak 0,3 százalékkal maradt el attól.
A Szlovákiában júniusban vendégéjszakákat töltő külföldi turisták legnagyobb hányadát származási ország szerint a csehek tették ki, ők adták az összes külföldi 27 százalékát: szám szerint 67 ezer ember érkezett Csehországból. A külföldi turisták második legnagyobb csoportját a lengyel szállóvendégek adták közel 42 ezer emberrel, ami az országban vendégéjszakákat töltő külföldi turisták 17 százaléka volt.
A szlovákiai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma júniusban 1,5 millió volt, ami 4,5 százalékos emelkedést jelentett éves szinten, ugyanakkor ez a szám még 2,2 százalékkal elmaradt a rekorder 2019. júniustól. Az egy vendégre eső vendégéjszakák száma átlagban 2,4-et tett ki.
A szlovákiai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák megoszlása az egyes régiók között azt mutatta, hogy júniusban Zsolna megye szálláshelyein éjszakáztak a legtöbbször: ott 312 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Az ország nyolc megyéje közül júniusban hétben növekedett az ott eltöltött vendégéjszakák száma éves szinten, ez a szám egyedül a nagyszombati megyében csökkent, utóbbiban 3,9 százalékkal esett vissza éves szinten.
(MTI)

















