A 2022-23-as S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 15 kiválasztott döntőse október 4-5. között mérettetheti meg magát a rangos séfverseny nagydöntőjén Milánóban. A kezdeményezéssel az ásványvízmárka olyan nemzetközi fiatal séftehetségek felkutatását célozza, akik a jövőben a gasztronómia fejlődésének vezető alakjai lehetnek. A fődíj mellett a versenyzők esélyt kapnak a három tematikus díj egyikének megszerzésére is, amelyek nyerteseit idén nyáron, a nagydöntő előtt hirdetik ki.

2022 szeptembere és 2023 januárja között világszerte összesen 165 fiatal séf mérte össze tudását a prémium ásványvízmárka által indított izgalmas gasztronómiai kezdeményezés regionális döntőin. A 15 különböző régióban megrendezett élő főzőversenyeken elismert, neves séfekből álló helyi zsűri bírálta el a résztvevők fogásait. A helyi fordulókon első alkalommal rendezték meg a Fine Dining Lovers kurátori támogatásával létrejött Brain Food fórumot is, amelynek célja, hogy a gasztronómia világával kapcsolatos inspirációt és újszerű ötleteket nyújtson a résztvevőknek. Az eseményeken a nemzetközi kulináris közösség több mint 50 világhírű séfje vett részt inspiráló beszélgetéseken, amelyek során az ágazat legfontosabb témáit vizsgálták meg.

A regionális döntők során régiónként négy tehetséges fiatalt választottak ki, akik a nagydöntőben versenyezhetnek tovább a nemzetközi díjakért. A S.Pellegrino Young Chef Academy fődíjának győztesét a nagydöntőn, a verseny további három elismerésének nyertesét pedig június végén, a nagydöntőt megelőzően hirdetik majd ki. A korábbi évekhez hasonlóan a versenyzők idén is elnyerhetik a Fenntartható Éttermek Szövetsége által megszavazott S.Pellegrino Társadalmi Felelősség Díját, a verseny mentorai által odaítélt Acqua Panna Gasztronómiai Kapcsolatok Díját, és a Fine Dining Lovers olvasói által megszavazott Fine Dining Lovers Inspiráló Ételek Díját.

„2015-ben indítottuk el a S.Pellegrino Young Chef Academy versenyt, hogy a világ számos pontjáról érkező fiatal tehetségeket felkarolva támogassuk a gasztronómia jövőjét. A jelentkezők száma csak az ötödik évadban meghaladta a 4000 főt világszerte, amely egyértelműen a rendezvény sikeréről árulkodik. A verseny egyben belépőt jelent a S.Pellegrino Young Chef Academy több mint 2000 tehetséges séfet számláló globális közösségébe is, amelynek célja, hogy inspiráló, közösségteremtő és edukatív tevékenységeken keresztül vezesse be a fiatal szakembereket a gasztronómia világába. Az októberi nagydöntő a versenyzők felfedezésének utolsó, és egyben kulcsfontosságú pillanata, amelyhez a Sanpellegrino sok sikert kíván a döntősöknek“ - mondta el a verseny kapcsán Stefano Bolognese, a Sanpellegrino nemzetközi üzletágának igazgatója.
A fődíjért harcoló kiválasztott fiatalok hét világhírű, elismert séf előtt főznek majd: Eneko Atxa, Riccardo Camanini, Hélène Darroze, Vicky Lau, Pía León, Julien Royer és Nancy Silverton az elkészített ételek alapján választják ki a verseny győztesét. A bírák döntésük során a három fő szempont – technikai készségek, kreativitás és személyes hitvallás – értékelése mellett azt is figyelembe veszik, hogy a jelöltek milyen pozitív változást teremthetnek a társadalomban az ételeiken keresztül. A döntőbe vezető úton a fiatal séfek továbbra is együttműködnek szakmai mentorukkal, hogy közösen tökéletesítsék egyedi fogásaikat.

A S.Pellegrino Young Chef Academy díj regionális győztesei, a felkészítő mentorok és a nyertes fogások:
1. Erick Alfredo Bautista Chacon, és mentora, Lula Martin Del Campo, ‘Oaxaca földje és keze’ (Latin-Amerika és a Karib-térség);
2. Raul Garcia, és mentora, Stefan Heilemann, ‘Süllő kagylóval, articsókával, sárgaborral, barigoule-módra’ (Nyugat-Európa);
3. Anton Lebersorger, és mentora, Daniel Gottschlich, ‘Bresse-i csirke, Schmidener Feld-i sárgarépával, kimchi és thai béarni mártással’ (Közép-Európa);
4. Marcus Clayton, és mentora, Lisa Goodwin-Allen, ‘Zellergumó almával és gombával’ (Egyesült Királyság);
5. Robin Wagner, és mentora, Peter Gilmore, ‘Füstölt zellergumó Granny Smith almával és ropogós taro gyökérrel’ (Csendes-óceáni régió);
6. Pierre-Olivier Pelletier, és mentora, Suzanne Barr, ‘Fiatalon érlelt füstölt kacsa édesfűvel, sárga nyírfaszirupos, ropogós gabonával, karotinos öntettel, sült gabonamártással és kanadai aranyvesszővel’ (Kanada);
7. Jet Loos, és mentora, Dick Middelweerd, ‘A tenger íze’ (Észak-Európa);
8. Daniel Garwood, és mentora, Nina Compton, ‘Érlelt kacsa és datolyaszilva tak cheongju banchan körettel, egy utazó szemszögéből (Egyesült Államok);
9. Yi Zhang, és mentora, Stefano Bacchelli, ‘Utazás Guangxi-ba’ (Kontinentális Kína);
10. Ian Goh, és mentora, Dave Pynt, ‘Örökölt bárány’ (Ázsia);
11. Grigoris Kikis, és mentora, Georgianna Hiliadaki, ‘A tőkehal története’ (Délkelet-Európa és a mediterrán térség);
12. Nelson Freitas, és mentora, Filipe Carvalho, ‘Ropogós vörös sügér tengeri sünnel és házi fekete fokhagymával’ (Ibériai-országok);
13. Mythrayie Iyer, és mentora, Johnson Ebenezer, ‘Barter – Az indiai konyha fejlődése a felfedezések korában’ (Afrika, Közel-Kelet és Dél-Ázsia);
14. Michele Antonelli, és mentora, Andrea Aprea, ‘Forgasd meg a karfiolt' (Olaszország);
15. Camille Saint-M’Leux, és mentora, Christope Bacquié, ‘Faszénen sült marhasteak Chateauneuf borban, tintahalzsírral és füstölt heringtojással’ (Franciaország).

A döntősökről további információk a verseny weboldalán olvashatók.