A szőlészet és borászat rendkívül fontos szerepet kapott mostanában Magyarország gazdaságának fejlődésében. A pincészetek szinte gombamód szaporodtak el az utóbbi években, viszont hosszú távon talpon maradni nem mindenki tudott. Rendkívül fontos a szaktudás, és az innovatív gondolkodásmód, a folyamatos megújulás, mely által ki lehet kövezni a jövőbe vezető utat.
Magyarország legnagyobb pincészete, a Varga Pincészet kétségtelenül azon kevesek közé tartozik, akik évről évre megcsillogtatják tudásukat, és mérföldköveket tudnak megugrani.
A Pincészet története 1993-ban kezdődött és tart azóta is, hiszen számos követendő példával járulnak hozzá a magyar bor, a magyarországi borászat eredményeihez. Ahogy mindent, a borászatot is érintette a vírushelyzet, és rengeteg kérdés fogalmazódott meg a szakemberekben ennek kezelésére.
Hogy miként lehet mégis sikeresen kezelni a helyzetet, milyen üzleti terveket lehet felállítani, és hogyan lehet mindeközben nemzetközi sikereket elérni borversenyeken, megint a Varga Pincészet mutatta meg a legjobban.
Ezzel kapcsolatban, és a jövőbeli tervekről beszélgettünk Varga Péterrel és Varga Mátéval.
• Hogyan érintette a pincészetet a vírushelyzet?
Varga Péter • Azzal tudnám kezdeni, hogy minden olyan, ami nem öl meg, az megerősít. Az elején eléggé tartottunk tőle, hiszen a mi értékesítésünk több mint 50%-ban a HORECA szektorból keletkezik. Március elején, mikor a felhalmozás volt jellemző a társadalomra, eleinte növekedett a forgalom, és működött a vendéglátás. Akkor örömmel konstatáltuk, hogy a kereskedelmi láncokban a boraink is jelentős érdeklődésre tettek szert, vagyis Varga borokból is spájzolnak az emberek. Tehát nőtt az értékesítés, illetve a vendéglátószektorban tartani tudtuk a pozíciókat.
Március második fele után, mikor összeomlott a vendéglátás, az értékesítésünk kétharmaddal csökkent. Ekkor mi is nagyon gondolkodóba estünk, hiszen semmit nem lehetett előre látni. Különféle terveket kezdtünk készíteni, de pár hét leforgása alatt szinte minden vissza tudott állni az érékesítésünkben. Tehát kiderült az, hogyha az emberek nem kapják meg a borainkat a gasztronómiában, és nem tudnak elmenni este a vendéglőkbe, akkor sem maradnak Varga bor nélkül, mert beszerzik maguknak a boltokban.
• A karantén időszak derekán óriási szerepe lett az online vásárlásoknak és a házhozszállításnak. Mennyire volt ez mérvadó a pincészetnek?
Varga Máté • Nálunk inkább ennek eszmei jelentősége van, de ettől függetlenül az első pillanatban elengedtük a házhozszállítás díját. Ha számokról beszélünk, azt tapasztaltuk, hogy a nyolcszorosára emelkedett a webshop forgalmunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a forgalmunk negyed százalékát tette ki a vírushelyzet előtt, ami másfél-két százalékra emelkedett. Természetesen mára ez kicsit csökkent, de az emberek rájöttek, hogy kényelmesebb így vásárolni. Az, hogy mennyire marad meg ez egy értékesítési útvonalnak a szektorban, illetve nálunk, az véleményem szerint csakis rajtunk múlik. Azon, hogy mennyire fektetünk bele energiát, mennyire szánunk rá marketing eszközöket.
V. P. • Ez az egész vírushelyzet, azt gondolom, megerősített minket. Biztos, hogy sokat tanultunk belőle: akár az online kereskedelemről, akár az otthoni munkavégzésről beszélünk, vagy éppen a munkák megszervezéséről.
Aki ezt a próbatételt kiállta, arról most nyugodtan kijelenthető, hogy erősen jön ki belőle, hiszen számos megoldást kellett kitalálni, számos üzleti döntést kellett hozni, mégpedig olyanokat, amire eddig nem volt példa. Magyarország és a világ is kapott ezáltal egy vészforgatókönyvet.
• Hogyan alakult a különböző kategóriájú borok forgalma?
V. M. • Azt tudom elmondani, hogy mindenben növekedést tapasztaltunk. Ezt értem a bázis borokra, de főként a prémium borokra. Eleve nálunk a prémiumszegmens egy dinamikusan fejlődő kategória, és erre még ráerősített a járvány. Azt lehet mondani, hogy a prémium borfogyasztók még inkább ránk találtak.
V. P. • A gasztronómiában elég markánsan ott tudunk lenni, de talán nem a prémiumtermékeinkkel a legerősebben. A vendéglátás Magyarországon tart egy bizonyos választékot, de nem érzem úgy, hogy a súlyunknak megfelelően vagyunk jelen, ellentétben a kereskedelmi láncokkal.
A HORECA szektor még nem követte le azt az igényt, ami az emberekben, a vásárlókban felmerült a Varga borokkal kapcsolatosan. Itt most egyáltalán nem a forgalomról, vagy az értékesítésről beszélünk, hanem arról a tényszerűségről, amit a Varga brand képvisel.
Azok a fogyasztók, akik minket keresnek egy vendéglátóhelyen, nekünk rendkívül fontosak, és véleményem szerint az éttermeknek ezt még inkább szem előtt kéne tartani. Jelen helyzet által egy erős emelkedést értünk el a prémium szegmensben, ami ezt a tendenciát erőteljesen alá is tudja támasztani.
• A prémium szegmens fontos része a Varga Pincészetnek. Nem csak a számok, tendenciák támasztják ezt alá, hanem azok a szakmai eredmények is, melyekkel nyugodt szívvel büszkélkedhet a Pincészet. Ahogy tavaly, az idén is borversenyeken jeleskedtek a Varga borok. Milyen eredményekről beszélhetünk?
V. M. • A tavalyi évben 11 nagy nemzetközi borversenyről 18 aranyérmet hoztunk haza. Ezzel az eredménnyel egyedülállóan a legsikeresebb magyar pincészet voltunk. Idén a legtöbb versenyt sajnos elhalasztották, viszont már februárral bezárólag 13 aranydíjat tudhatunk a magunkénak, mégpedig úgy, hogy csak három versenyen vettünk részt. Szerintünk ezekre az eredményekre méltán lehetünk büszkék, amiket mind a szakmának, mind az értékesítési csatornáknak tudni kell!
• A prémium szegmensen belül az innováció is látványos része a Pincészet tevékenységének. Különlegességekkel is találkozhatunk a szortimentben, melyekkel szinte úttörő a piacon a Varga brand. Melyek ezek a termékek?
V. M. • Vannak olyan borkülönlegességek, amikkel a többi pincészettel versenyzünk; és van olyan is, amivel csak mi kezdtünk el foglalkozni. Több prémium pincészet is készít Narancsbort, kereskedelmi mennyiséget azonban mi csináltunk először belőle, és különleges az is, hogy késői szüretelésű alapanyaggal álmodtuk meg, és így lett harmonikus.
Emellett létrehoztunk az egyik díjnyertes, nagy aranyat nyert Hárslevelűnkből egy 1,5 literes kiszerelésű változatot. Ez már ott van a nagykereskedésekben, bár még nem tettünk hozzá erős marketinget. Ezzel az a célunk, hogy a különleges, talán egyedinek is mondható borokból ne kelljen megrendelni több ezer forintért egy üveggel. Ha valaki szeretne egy kiváló kvalitással rendelkező, minőségi bort az asztalára, mondjuk egy kellemes vacsora mellé, akkor azt 5-600 forintos poháráron meg tudja kóstolni. Ez például kifejezetten a gasztronómiának készült termékünk.
V. P. • Annyit tennék hozzá – és ez nagyon fontos a gondolkodásunkkal kapcsolatban –, hogy mi nem szeretünk kicsiben dolgozni. Mit értek ez alatt? A borkülönlegességeket is szeretjük, és tudjuk nagyban is elkészíteni. Ennél a bizonyos Hárslevelűnél például egy fantasztikus helyen lévő, harminckét hektáros tábla egészéről tudjuk a szenzációs minőségű prémium bort készíteni. Ez megint csak egyedülálló teljesítmény és megoldás hazánkban.
• Beszéljünk a trendekről: újra nagy divat lett a pezsgőzés. Már egy évvel ezelőtt kijött a Pincészet a saját termékeivel, ami az idén is tovább erősíti a Varga márkanevet.
V. M. • Tavaly kijöttünk a pezsgőinkkel. Érdekes ezzel kapcsolatban, miszerint már több mint 30 borászatnak van Magyarországon pezsgője, és a prémium termékeknél a borászatok mind klasszikus erjesztésű pezsgőkben gondolkodnak. Igazából mi úgy gondoljuk, hogy ehhez a gyümölcsös világtrendhez ezek az autolízis ízek nem feltétlenül passzolnak.
Jelenleg kijöttünk egy prémium pezsgő családdal, és a prosecco divatot látva úgy gondoltuk, hogy Magyarországon talán ennél mi többet is tudunk. Nemcsak friss, hanem gyümölcsös tételekkel is ki tudunk jönni.
Három fajtával indultunk el: az Irsai, a Pinot Noir Rosé, és egy fehér Cuvée pezsgővel. Ezek nagyon jó ivású, könnyed termékek, és ebből adódott az ötlet, hogy ezekből fantasztikus gyümölcsös koktélokat lehet készíteni. Egy ideig kerestük a nevet, aztán a spricc kifejezést találtuk a legideálisabbnak. Úgy gondoljuk, hogy ebből a jövőben még egy nagyon komoly divathullám is ki tud alakulni. Együttműködve bártenderekkel, készítettünk egy kis reklámfilmet is a pezsgős koktélok készítéséről, amit meg lehet nézni a youtube csatornánkon is. Ezzel kapcsolatban említeném, hogy idén a Mojito Mixeriskolának a Varga pincészet a pezsgőpartnere.
• 2020-ra milyen fejlesztéseket fog eszközölni a Pincészet?
V. P. • Ebben az évben, ha nem is nagymértékben, de az értékesítés növekedésére számítunk. Ezért kismértékben bővítjük a kapacitásokat. A prémium vonal erősítéseképpen pedig Máté épít az Egri borvidéken egy vörösboros csúcspincészetet. Ez egy négyszázötven milliós fejlesztés.
• Az idén teljesen új marketing eszközöket vetett be a Pincészet. Gondolok itt az előbb említett csatornára, oktató videókra, illetve csoport létrehozására. Miért fontos ezen a vonalon is elindulni a Pincészetnek?
V. M. • A föntebb említett okok miatt, mégpedig, hogy nincs kifejezetten HORECA értékesítési csapata a Pincészetnek, így csak a nagykereskedelmi partnereinken keresztül tudjuk elérni a szektort, ezáltal a kommunikációnk nem megfelelő hatékonyságú. Ezért találtuk ki például a palackpostát, ahol a másfél literes termékeink nyakába akasztunk egy kis cetlit, amivel üzenünk a vásárlóinknak.
Azon igyekszünk, hogy a különféle online csatornákon üzeneteket, információkat juttassunk el akár a vásárlóink, fogyasztóink, akár a partnereink számára. Hatékonyabb és látványosabb megoldásokon is dolgozunk, mint például egy Facebook csoport, ami még alakulóban van. Mondjuk úgy, betekintést engedünk ezzel a mi hétköznapjainkba, és el tudjuk mondani azt az eszmeiséget, ami a boraink mögött található.
Kicsit részesei lehetnek vásárlóink ennek segítségével mindannak a munkának, életvitelnek és törekvésnek, amit a Varga Pincészetet jelent számunkra. Rengeteg érdekességet tudunk így megmutatni, akár a szüret kapcsán, vagy éppen a technológiák terén, de szándékunkban áll tanítani, oktatni is általuk.
Amit szeretnénk, hogy az emberek és a szakma tényleg azt a képet lássák, amik igazából vagyunk, és érezzék, hogy értük, vagy éppen együtt dolgozunk a magyar borászat felvirágoztatásáért! (x)
(CHEF&PINCÉR magazin 2020 június-júliusi szám)