Az egyik legnevesebb marketingversenyen győzött a Soproni márka, vagyis Platina Effiet kapott, hosszútávú és hatékony kommunikációjával. Az Effie az egyetlen, több országban meghirdetett szakmai megmérettetés, ahol a marketingcélok hatékony megvalósítása áll a középpontban.  

Az elmúlt években, a Soproni márka olyan változáson ment át a magyar sörök között, amely nem sok márkának adatik meg, vagyis a csökkenő volumentendenciát nem csak megállította, de meg is fordította és újra nyerő pályára került. Néhány év alatt a Soproni sör innovatív, egyedülálló és izgalmas szereplővé nőtt ki a sörpiacon, köszönhetően a széles és változatos portfóliójának.

 „Nagyon büszkék vagyunk arra, amit a Soproni márkával és az „Ami közös bennünk” kampánnyal az elmúlt években elértünk. Ehhez valós összefogás kellett, minden kolléga kivette benne a részét, így ez nem csak a marketing csapatnak elismerés. Néhány év alatt nagyot fordult velünk a sörpiac, hiszen egy-két gyengébb innováció után a radlerekkel abszolút piacvezetők vagyunk, a fogyasztók nagyon szeretik a haza ízeket, mint a Soproni Meggy-citrom 0,0% vagy a Bodza-citrom” – mondta Balogh Barbara, a HEINEKEN Hungária Marketing igazgatója.