Biosörfőzdét avattak Gyulaváriban, amelynek tervezett kapacitása évi 100 ezer liter sör lesz.

Ráki Zsolt, a Körös-Maros Biofarm Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új sörfőzde kialakítása 200 millió forintba került. Ebből 90 millió forint kormányzati és uniós támogatás, a fennmaradó 110 millió forint pedig saját forrás volt.
A termék kizárólag bioalapanyagokból készül, vagyis minden alkotórésze, alapanyaga ökológiai gazdálkodásból kerül ki, amit szigorú eljárások mentén készült tanúsítások is bizonyítanak.

A cég elsősorban a magyar piacon, áruházláncoknak, kívánja értékesíteni a sört.

Az 1990-ben alakult Körös-Maros Biofarm Kft. növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. Több mint 1600 hektáron folytat bionövény-termesztést, illetve kétezer darabos szarvasmarha-állománya van, fele-fele arányban fejőstehén- és növendékmarha. Évente 6,5 millió liter biotejet állítanak elő, amelynek nagyobb részét kilenc országba exportálják.
A cégcsoport 105 embert foglalkoztat, árbevétele 2017-ben egymilliárd forint volt, 2018-ban pedig már másfél milliárd.

 

mti