A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) 2018-ig kétévente rendezte meg nemzetközi sörversenyét. Ez alatt az időszak alatt a tavalyi évig hagyományosan Miskolcon tartott verseny a kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb sörversenyévé fejlődött.
A 2018-as nagyszabású Sörverseny és Sörmustra hazánkban egyedülálló módon, egy kísérlet volt arra, hogy a nagyközönség is aktív résztvevője lehessen egy olyan sörszakmai programnak, amelyről eddig jó esetben csak a sajtóból vagy a sörszakmai portálokról tájékozódhatott.
2019-re a KSE sörverseny nemzetközi megítélése, valamint a magyarországi kisüzemi sörfőzdék kínálata eljutott arra a szintre, hogy szakmailag indokolttá vált a versenyt éves szinten megrendezni. A Sörverseny évenkénti megszervezése (a köztes években további helyszíneken) és a nagyközönség bevonása a versenyt kísérő rendezvényekbe egyaránt azt a célt szolgálják, hogy a sör iránt nyitott érdeklődők megismerhessék az évről évre alakuló kínálatot és újdonságokat, valamint szakmai tudással felvértezve kóstolhassák a hazai sörfőzők műveit.
A sörverseny és kísérőrendezvényei idén új helyszínen, a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumának épületében és udvarán kerül megrendezésre, április 10–11-én.
A KSE sörversenyére – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is a BJCP 2015 típusbesorolásai alapján lehetett nevezni. Az idén várhatóan 9 országból mintegy 60 sörfőzde indítja söreit a gödöllői versenyen. A közel 300 nevezett sört egy nagyjából 80 fős szakmai zsűri fogja 6-7 fős panelekben elbírálni. Az idei év újdonságaként a bírálói panelekbe egy-egy laikus/amatőr kóstoló is bekapcsolódik.
Az értékelés alapján a megfelelő pontszámot elért söröket a zsűri arany, ezüst és bronz diplomával díjazza.