Pohner Ádám és segédje, Csillag Richárd, valamint coach-uk, Vomberg Frigyes negyediknek főzött a szakácsverseny első napján. Az első információk szerint a lehetséges nagy hibákat mind elkerülték, és sikerült megvalósítani a terveket.

A létavértesi torma kerül a középpontba a 3. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet június 15. és 17. között rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás-tó partján.
Az elmúlt évek hagyományait követve pénteken tartják a borok szakmai értékelését, szombaton pedig a közönségnapot gasztronómiai és kulturális programokkal.
A Zemplén legédesebb hungarikuma ismét összehozza egy hétvégére a helyieket és a távolról érkezőket; mindazok, akik július 6-7. között Boldogkőváralja felé veszik az irányt, töményen kapják a finomságokat és a programokat a Gönci Barack Vigasságon.
Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre Magyarország mellett idén Horvátországból és Szerbiából is várnak halfőző mestereket, csárdásokat, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
A négynapos rendezvényen borvásár, halkóstoló, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket.