A Gourmet történetében először, hagyományteremtő szándékkal létrehozták a Gourmet-díjat, mellyel a fesztivál legjobb kiállítóját és legjobb ételét díjazzák.Idén a fesztivál átlépte a 20 ezer fős álomhatárt.

Két kategórában születtek díjak: a szakmai zsűri értékelése alapján és a látogatók szavazatai alapján. Sőt, a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából egy különdíj átadására is sor került.

Közönségdíj

A legjobb étel:

Bánh Mi - Funky Pho

A legjobb kiállító:

Bori Mami

Szakmai díj

A legjobb étel:

Tokhal bodzás íróval, eperrel - Kistücsök Étterem

A legjobb kiállító:

Anyukám Mondta Étterem

Különdíj

Kulináris Innovációs Díj

Rosenstein Vendéglő

Idén a fesztivál átlépte a 20 ezer fős álomhatárt, és mintegy 23 500 érdeklődő látogatott ki a hazai gasztrofesztiválra. Bár a „hagyományos” zivatar most sem kerülte el a rendezvényt, mégis szinte megduplázódott az érdeklődők köre.

A KIOSK születésnapján a konyhába menekítettek mindenkit a vihar elől

Ez nyilván köszönhető annak is, hogy idén a Gourmet egy nagyot nyitott a határokon túlra is és olyan nagy sztárokat hozott el, mint a világ legjobb séfnője, Ana Roš vagy a lengyel Wojciech Modest Amaro, aki Lengyelország első számú éttermének vezetője. És köszönhető volt a siker a kiváló alapanyag választásnak: az eper és mangalica páros sokaknak felkeltette az érdeklődését és érdemes is volt végigkóstolni a kínálatot, így például az epres, mangalicás mille-feuille-t, mint ahogy beindította a nyálelválasztást a mangalicanyelv savanyított eperrel, vagy a mangalicaburger eper-parmezán öntettel, a mangalicahájas tészta epermousse-szal és sok más eper-mangalica fantázia mellett a mangalicapâté mustárfagylalttal vagy akár desszertként egy fincsi eper charlotte.