November 14-én a Gerbaud Kávéház adott otthont Menyhárt Attila mestercukrász bemutatójának, aki a World Chocolate Masters tavaszi kölni selejtezőjén és október végi párizsi világdöntőjén, valamint a versenyekre való felkészülés során szerzett tapasztalatait ismertette a nagy számú szakmai közönséggel. A professzionális tejszínek és vajak gyártója, a Debic márka támogatásával szervezett rendezvényen Közép-Európa legjobb cukrász-nagymestere bejelentette, hogy három év után otthagyja a Four Seasons Hotel Gresham Palace cukrászséf pozícióját, és önálló útra lép.

A francia Cacao Barry által megálmodott, idén hetedik alkalommal megrendezett World Chocolate Masters a lyoni Coupe du Monde de la Pâtisserie mellett a világ leghíresebb cukrászversenyének számít. Menyhárt Attila a februári kölni regionális selejtezőben Ausztria és Németország mestercukrászait túlszárnyalva érdemelte ki a Közép-Európa legjobb cukrász-nagymestere címet, hogy azután Magyarországot és az egész régiót képviselhesse a világdöntőben, amelyre október 29. és 31. között került sor, a verseny hagyományainak megfelelően Párizsban. A magyar mestercukrász az első két versenynapon mérhette össze tudását 17 másik indulóval, a végső megmérettetésen, a legjobb tíz között azonban a zsűri döntése értelmében már nem lehetett ott.


A november 14-i bemutatót a Friesland porfóliójába tartozó Debic márka szervezte, amelynek 2021 óta márkanagykövete Menyhárt Attila. Az együttműködés keretében a Debic támogatta például Attila World Chocolate Masters versenyen való részvételét is.
A sztárcukrász bemutatóján betekintést engedett a verseny kulisszái mögé. „Magabiztosságot adott, hogy már a versenyt megelőzően számos fórumon kipróbálhattam, milyen idegen környezetben alkotni. Erre kitűnő alkalmat adtak a Debic szakmai bemutatói és professzionális kurzusai” – fogalmazott Menyhárt Attila, aki elárulta azt is, hogy a versenyen minden eszközről és a csúcsminőségű, jól bevált alapanyagról is magának kellett gondoskodnia. Ebben az egyik biztos pillért a Debic Stand & Overrun tejszíne jelentette, amelyet a növényi snacken kívül minden desszerthez felhasznált.
Menyhárt Attila elődöntős koncepcióját a kakaó ihlette, a megvalósult alkotásokban egyaránt visszaköszönt a kakaófa, a kakaóvirág és a kakaóbab motívuma. Ízekben pedig a hungarikumok felé nyitott, így a tihanyi levendulával, a szegedi fűszerpaprikával és az őrségi tökmaggal is megismerkedhetett a zsűri.
Az október 29. és 31. között megrendezett párizsi döntőben Menyhárt Attila szintén a magyar motívumokra alapozta alkotásait, választott témája a #locallove volt, amelynek keretében a hazai kincsek - jelen esetben termények - bemutatását tűzte ki célul, amellett, hogy maga a megmérettetés is a jövő (#tomorrow) körül forgott. Az inspirációt a különféle desszerteknél többek között a Tokaji aszú, az alföldi kamilla, a birsalma és a borsikafű adta, a csokoládéból berendezett kirakatban pedig Budapest ikonikus pontjait megidéző alkotást mutatott be a zsűrinek. A cukrászséf az élménybeszámolóval egybekötött bemutató alkalmával több, a versenyeken szereplő édességet elkészített, beavatva hallgatóságát a legapróbb szakmai részletekbe és fogásokba, valamint a kísérletezés folyamatába.
A mestercukrász egyúttal bejelentette, hogy a jövőben már nem tervez indulni sem a World Chocolate Masters-en, sem más versenyen. Közölte továbbá, hogy három év után otthagyja a Four Seasons Hotel Gresham Palace cukrászséf pozícióját, és önálló útra lép: a közeljövőben megnyitja saját cukrászdáját Budapesten. Ezzel kapcsolatban további részleteket későbbre ígért, jelezte ugyanakkor, hogy a Debic márkával tavaly kezdődött együttműködése természetesen folytatódik.