- Hírek
- Találatok: 4269
Inspirációs receptek: Füstös ételek food truckokról
Sorozatunk rendhagyó részében pitmesterektől kértünk recepteket, amelyeket egy szmóker segítségével, és némi gyakorlással bármelyik szakács elkészíthet.

Sorozatunk rendhagyó részében pitmesterektől kértünk recepteket, amelyeket egy szmóker segítségével, és némi gyakorlással bármelyik szakács elkészíthet.
A debreceni és a bihardiószegi önkormányzat borászokkal összefogva kezdeményezi a bakator szőlőfajta és a bakator bor hungarikumként történő elismerését - közölte Bihardiószeg polgármestere kedden Debrecenben, a cívisváros polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Palkonya, mely Európa kulturális faluja volt 2007-ben, nem csak a kultúra, de a gasztronómia kedvelőinek is kedvez. A Villányi borvidék szívében található település idei legnagyobb rendezvényére készül, immáron 23. alkalommal rendezik meg a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincéket.
Április végén először vett részt magyar csapat a KCBS európai versenyén Salzburgban, és a 28 indulóból az összesítésben mindjárt elhozta a negyedik helyet, míg pulled pork kategóriában még trófeát is kapott harmadikként.
A BBQ egyre nagyobb teret hódít az éttermek és a hobbisütögetők körében, de eddig nálunk nem volt jelen a műfaj harmadik lába, a versenybarbecue. Októbertől azonban ez is megváltozik, ugyanis Európa legnagyobb BBQ-szervezete, a Kansas City Barbeque Society (KCBS) nálunk is megrendezi első fordulóját.
A második fesztiváljukat rendező újhullámos, minőségorientált sörfőzdék sikerességéről kérdeztünk pár sörpiaci szereplőt, szakértőt, akiktől aziránt is érdeklődtünk, hogy kinőhet-e esetleg ebből a szegmensből olyan sörfőzde, amelyik közepes sörgyár szintjére tudna majd lépni és akár árban is versenyezni a nagyokkal.