A Bocuse d’Or, a világ legnagyobb szakácsversenye lezárult. A szakácsmesterség mesterszakácsainak viadala véget ért. Ez az a verseny, ami az világ gasztronómiai közönségét egy emberként megmozgatja, és utat mutat a jövő számára. A hazai csapat kiemelkedő eredménnyel végzett a megmérettetésen

Bocuse d’Or verseny

A Bocuse d’Or egy kétévente megrendezésre kerülő szakácsverseny. Paul Bocuse mesterszakácsról lett elnevezve. Az esemény döntője, mint most is, minden második év januárjában történik, Lyonban, a SIRHA Nemzetközi Szálloda-, Vendéglátás- és Élelmiszerkereskedelmi Kiállításon. A világ egyik legrangosabb főzőversenye.

Magyarországról elsőként Széll Tamásnak sikerült bejutnia a döntőbe; ő a 2013-as versenyen a 10. helyen végzett. A 2016-os európai döntő rendezésének jogát Budapest nyerte el.Budapesten 2016-ban Széll Tamás nyerte a május 10–11-én rendezett európai döntőt, aki ezt követően a 2017-es lyoni világdöntőn az előkelő 4. helyezett lett és két különdíjat is (legjobb hústál és a legjobb plakát) elnyert. Az már nem kétséges, hogy hazánk beírta magát a gasztronómia történelmébe, aminek szakmailag, mind pedig turisztikailag fontos szerepe van.

Még alig kezdődött el a 2023 – as év, de már most tele van izgalmas gasztronómiai eseményekkel. A Michelin -csillagok kiosztása, mely rengeteg meglepetéssel járt, megalapozhatta a kíváncsiságunkat, a hazai kulinária fejlődésének és nemzetközi elismerésének porondján. Mint minden Bocuse d’Or verseny, az idei is rengeteg újítással járt, alkalmazkodva a globális körülményekhez. Egyedisége mindig megmozgatja a világ gasztronómiai közösségét, irányt mutatva a jövő szakácsainak.

A Bocuse d’Or döntője

A Bocuse d’Or világdöntőjében, 2023. január 22-23-án 24 csapat mérte össze tudását, Lyonban. Két komoly feladatnak kellett eleget tenniük. Az ördöghalra és e mellé tálalt Jakab kagylóra kellett helyezni a hangsúlyt. A második feladatban viszont egyedi megoldásokra volt szükség, hiszen a versenyzőknek fel kellett hívni a gyerekek figyelmét az egészséges táplálkozásra. Ennek megoldásait pedig a tökön, mint alapanyagon keresztül kellett prezentálni.

Hazai csapattagok

Dalnoki Bence chef és Nyikos Patrik commis.
A csapat vezetője Szulló Szabina, Széll Tamás pedig koordinálja a főzést.
A felkészülést és a csapat irányítását természetesen Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke vezényelte le.

Bence és a magyar csapat kifejezetten jó pozícióból indult, hiszen a Magyarországon megrendezett európai selejtezőn második helyen végeztek.

 

A 2023-as Bocuse d’Or döntő eredményei:

A legjobb commis:  Norvégia

A legjobb hústál: Svédország

A legjobb tányértéma: Franciaország

A gyerekek különdíja: Japán

1. helyezett Dánia

2. helyezett Norvégia

3. helyezett Magyarország

 

Gratulálunk minden csapatnak!

 

(foto: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio)