Elindult az eddigi legnagyobb átalakulás a Westend történelmében, melynek kapcsán a közösség, a természetes környezet, a fenntartható és digitális megoldások kerülnek középpontba.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára - közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.
Decemberben 4,3%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a novemberi 2,8%-os növekedés után, míg 36,9%-kal emelkedett az árbevétele a jelentős áremelések következtében, annak ellenére, hogy a reáljövedelmek csökkenése a kereslet visszaesését okozhatta, míg számos vendéglátó jelentette be az elmúlt hónapokban a tevékenység szüneteltetését.
A hasonló minőségű éttermektől ritkán látott meglepetéssel rukkolt elő a 2021-es Michelin-tányér után 2022-ben ismét Michelin-elismerésben részesült Hoppá! Bistro csapata: Az étterem a saját receptjeit tartalmazó e-bookot adott ki, amellyel a gasztronómiát kedvelők otthon is ki tudják próbálni az étteremben fogyasztott különlegességek elkészítését.
A Starbucks Magyarország a téli szezont két izgalmas italkülönlegességgel, a népszerű Salted Pretzel Hot Chocolate itallal és hűsítő változatával, a Chocolatey Pretzel Frappuccino® Blended Beverage italkülönlegességel rázza fel, amely 2023. február 1-től érhető el a kávéház italkínálatában. A kávézólánc új, sóspereces ízvilágával a tradicionális forrócsokoládék világától elrugaszkodva melegíti fel vendégeit egy ital erejéig.
A 2023-as Dining Guide Top100 Étteremkalauz egyik legfontosabb újítása lesz, hogy a korábbi évekhez képest jóval nagyobb hangsúlyt fektet majd az alternatív vendéglátóhelyekre, amelyek folyamatosan magas minőséget nyújtva a vendégek kedvenceivé váltak. Nemcsak a Dining Guide, hanem a Wolt számára is kiemelt jelentőségűek az alternatív éttermek, a két cég együttműködésének célja ezeknek a vendéglátóhelyeknek a láthatóvá tétele és népszerűsítése.