Berényi Viktória lett a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest új sales igazgatója

Augusztustól Berényi Viktória tölti be a Matild Palota sales igazgatói pozícióját. A szálloda értékesítési céljainak elérése érdekében folyamatosan felügyeli és koordinálja az értékesítési csapat munkáját a mindennapok során, és biztosítja hatékony képzésüket. Értékesítési vezetőként döntő szerepet játszik a vállalkozás fejlesztésére irányuló stratégiák előkészítésében és végrehajtásában.

 Berényi Viktória korábban széles körű tapasztalatokat szerzett ebben a munkakörben, hiszen a  Corinthia Hotel Budapest 5* Értékesítési és Rendezvényigazgatójaként dolgozott, majd a Mystery Hotel Budapest 5* Üzletfejlesztési Igazgatójának pozícióját töltötte be. Korábbi munkahelyein kiválóan megtanulta, hogyan erősítse az általa képviselt márkát hazai és nemzetközi cégeknél egyaránt, és hogy hogyan maximalizálja a szálloda bevételét a havi költségvetési célok és új üzleti lehetőségek elérésével. Kiválóan beszél angolul, igazi stratégiai gondolkodó, remek szervező és hisz a csapatmunka erejében.

 Elhivatott munkatársként és eddigi sikerei alapján, Berényi Viktória kinevezése nagyban hozzájárul majd a Matild Palota célkitűzéseinek eléréséhez. Hisszük, hogy a sales csapatunk vezetésével hozzájárul majd ahhoz, hogy a Matild Palota továbbra is megőrizze, illetve tovább erősítse piaci pozícióját a külföldi és hazai vendégek körében egyaránt.