Immár harmadszor rendezik meg az Ország Söre nevű, – idén először szakmai kóstolóval egybekötött – közönségszavazást, amelyen IPA és „speciality” kategóriában keresik a legnépszerűbb hazai kisüzemi főzeteket.

A Beerselection.hu sörszaküzlet és a Beerporn.hu sörmagazin 2018-ban harmadik alkalommal szervezte meg az Ország Söre szavazást. A verseny két kategóriája a kézműves sörfőzdék között legnépszerűbb india pale ale (IPA) és a sörfőzői kreativitásnak legnagyobb teret adó „speciality” csoport lett, amely kategóriába a különleges, esetenként rendhagyó főzetek kerülhettek.

A mezőny összeállításához a szervezők a magyarországi kézműves sörfőzdéket kérték fel: a hazai kisüzemek kategóriánként 1-1 sörüket jelölhették a versenyre. Összesen 33 sörfőzde vállalkozott a megmérettetésre.

A résztvevők által jelölt 1-1 sörből összeálló mezőnyt egy újabb körben, ugyancsak a sörfőzdék szűrték meg: az volt a feladatuk, hogy válasszák ki a teljes mezőnyből az általuk legjobbnak tartott 3-3 főzetet.

Ezt követően a szervezők, a beérkezett listák alapján sorba állították az IPA és a „speciality” kategória 10-10 legnépszerűbbnek bizonyult sörét, majd elindult a közönségszavazás, ahol maguk a fogyasztók mondhatnak véleményt. 

A szavazás december 23-án éjfélig tart. A „speciality” mezőny változatossága miatt ebben a kategóriában tisztán a közönségszavazatok döntik el, melyik jelölt lesz az Ország Söre, az IPA-k közül pedig sörfőzőkből álló szakmai zsűri, vakteszten dönti majd el a közönségszavazásban élen végző, legnépszerűbb öt sör végső sorrendjét. A szakmai teszt január 10-én lesz a Beerselection sörszaküzletben, ezt követően kerül sor az eredményhirdetésre.