A tavalyi győztes, a modenai Osteria Francescana azért Európa legjobbja maradt.

Idén már a 15. év, hogy megjelentetik a The World's 50 Best Restaurants listáját, és átadják a díjakat. A legjobb 50 közé ezúttal hat új és három visszatérő étterem került az öt kontinens 22 országából. Az élmezőnyben idén hármas holtversen alakult ki Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Államok között. A győztes Eleven Madison Park megkapta a világ és Észak-Amerika legjobb éttermének díját is, hiszen furcsa is lett volna, ha csak az első díjat sikerül besöpörni. A tavaly még a harmadik helyen szereplő New York-i étterem 2010-ben került a listára, és már 2012-ben bejutott az első tíz közé is.

A szervezők méltatták az étterem résztulajdonosát, Will Guidarát és a svájci születésű séfet, Daniel Hummot, akik a fine-dining élményt vidámsággal ötvözték és elmosták a határokat a konyha és az étkező között. Mint írják „a Madison Parkra néző art deco épületben található étterem többfogásos szezonális kóstoló menüje New York gazdag történelmét és kulináris tradícióit ünnepli.”

A tavalyi győztes, az Osteria Francescana idén a második helyet érdemelte ki, amely egyben azt is jelenti, hogy Európa legjobbja lett Massimo Bottura étterme. A harmadik helyen a 2015-ös győztes (tavalyi második) El Celler de Can Roca lett Spanyolországból.

Idén a legnagyobb előrelépést Dan Barber előremutató étterme, a Blue Hill at Stone Barns érte el, amely a 37. helyről száguldott előre a 11-re.

Itt a teljes 50-es lista. A korábban már közzétett 51-100-ig tartó helyezéseket itt lehet megtekinteni.

1 Eleven Madison Park, New York, USA

2 Osteria Francescana, Modena, Italy

3 El Celler de Can Roca, Girona, Spain

4 Mirazur, Menton, France

5 Central, Lima, Peru

6 Asador Etxebarri, Axpe, Spain

7 Gaggan, Bangkok, Thailand

8 Maido, Lima, Peru

9 Mugaritz, San Sebastian, Spain

10 Steirereck, Vienna, Austria

11 Blue Hill at Stone Barns, New York, USA

12 Arpège, Paris, France

13 Alain Ducasse au Plaza Athénée, Paris, France VISSZATÉRŐ

14 Restaurant André, Singapore

15 Piazza Duomo, Alba, Italy

16 D.O.M., São Paulo, Brazil

17 Le Bernardin, New York, USA

18 Narisawa, Tokyo, Japan

19 Geranium, Copenhagen, Denmark

20 Pujol, Mexico City, Mexico

21 Alinea, Chicago, USA

22 Quintonil, Mexico City, Mexico

23 White Rabbit, Moscow, Russia

24 Amber, Hong Kong, China

25 Tickets, Barcelona, Spain

26 The Clove Club, London, UK

27 The Ledbury, London, UK

28 Nahm, Bangkok, Thailand

29 Le Calandre, Rubano, Italy

30 Arzak, San Sebastian, Spain

31 Alléno Paris au Pavillon Ledoyen, Paris, France ÚJ

32 Attica, Melbourne, Australia

33 Astrid y Gastón, Lima, Peru

34 De Librije, Zwolle, Netherlands

35 Septime, Paris, France

36 Dinner By Heston Blumenthal, London, UK

37 Saison, San Francisco, USA

38 Azurmendi, Larrabetzu, Spain

39 Relae, Copenhagen, Denmark

40 Cosme, New York, USA ÚJ

41 Ultraviolet by Paul Pairet, Shanghai, China

42 Boragó, Santiago, Chile

43 Reale, Castel Di Sangro, Italy ÚJ

44 Brae, Birregurra, Australia ÚJ

45 Den, Tokyo, Japan ÚJ

46 L’Astrance, Paris, France VISSZATÉRŐ

47 Vendôme, Bergisch Gladbach, Germany

48 Restaurant Tim Raue, Berlin, Germany

49 Tegui, Buenos Aires, Argentina ÚJ

50 Hof Van Cleve, Kruishoutem, Belgium VISSZATÉRŐ