Több étterem úgy döntött, hogy egyszerűsít és inkább a 27 százalékos forgalmi adóval számol ott is, ahol 18 százalékot irányoztak elő januártól, ez viszont szabálytalan és bírsághoz vezethet - írja a Magyar Nemzet.

Az éttermek az egységesítéssel védik ki, hogy egy esetleges adóhatósági ellenőrzésen "fogást találjanak rajtuk" – mondta a Magyar Nemzetnek Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.

Az alelnök szerint a valószínűsíthető türelmi idő után fény derül bizonyos problémás, precedens jellegű esetekre, amelyekből mindkét fél tanulhat és remélik, ezek miatt eleinte nem jár még büntetés. A szövetség emellett az egyszerűsítés jegyében, a tapasztalatokat és a javaslatokat pár hónapon belül a nemzetgazdasági tárca elé tárja a szabályozás finomhangolása érdekében.

Michnai Attila adószakértő szerint viszont ez a gyakorlat egyértelműen törvénysértő, amiért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 500 ezer forintig terjedő, úgynevezett mulasztási bírságot számol majd fel, csak az a kérdés számlánként, vagy egy ellenőrzés után egy összegben fog ennyit kérni a vendéglőtől.