A magyar felszolgálók betartják a vírusvédelmi szabályokat, de kevés a kézfertőtlenítő pont és hiány van az ügyfelek élményét javító ötletekből

Vigyáznak a vendégek egészségére, de összességében kevés kreatív ötlettel javítják az vásárlói élményt a magyar kávézókban - derült ki az ügyfélkiszolgálás piacán 20 éve jelen lévő ClientFirst Consulting országos kutatásából. Az összesen több mint 126 helyszínen végzett próbavásárlás alapján az eredmények rámutattak, hogy a kávézók döntő többségében a felszolgálók és vendégek is betartják a vírusvédelmi szabályokat, a vendégek visszatérését viszont még nem ösztönzik kellőképpen az újranyitott vendéglátóegységek.

Köszönés és gyorsaság: a kötelező alap már mindenhol megvan

Az újranyitást követő első egész hónapot vizsgáló kutatás során összesen országszerte 126 helyszínen végeztek próbavásárlásokat a kávézókban. A rendszerint központi fekvésű, közkedvelt helyen lévő egységeket 11 különböző szempontot figyelembe véve értékelték. A megérkezés élményét tekintve a túltelítettségtől egyelőre nem kell tartani: a válaszadók 98,4%-a azt tapasztalta, hogy volt üres hely a teraszon, 97,6%-uk egyből le is ülhetett. Az asztalok egymástól megfelelő távolságra voltak elhelyezve. A felszolgáló szinte azonnal meg is szólította a vendégeket (92,7%), és mindezt udvariasan, kedvesen tette (98,4%). A rendelés leadása után rövid időn belül meg is érkezett a kávé (96,8%).

A felszolgálók fegyelmezettek, de kevés a kézfertőtlenítő pont

A felszolgálók döntő többsége, 96%-a viselt maszkot. A kutatás során az is kiderült, hogy még a szigorú szabályokat is fegyelmezetten betartották, hiszen a pincérek és eladók 89,5%-a az orrukat és szájukat is eltakarta. Vírusvédelmi szempontból a próbavásárlók 96,8%-a biztonságban érezte magát, így ebben a tekintetben jól vizsgáztak a kávézók. A vendéglátóegységekben kiemelten fontos kézfertőtlenítők azonban még nem mindenhol részei az alapfelszereltségnek: csupán 49,2% nyilatkozta azt, hogy találkozott ilyen eszközzel a kávézóban.

Sok helyen hiányoznak a kreatív ötletek az élmény növelésére

A próbavásárlók azt is vizsgálták, hogy milyen egyedi eszközöket vetnek be a vendégek élményének növelésére, megtartására, visszaterelésére. Az általános tapasztalat azt mutatta, hogy több apró figyelmességgel igyekeztek kedveskedni, úgy mint: takarók és plédek biztosítása a hűvös idő elleni védekezéshez, ingyen könyvek és olvasnivalók az intellektuális időtöltéshez, vagy élő virágok és díszek kihelyezése a vizuális élmény javítására. Több helyen új kutyabarát asztalokat, illetve gyereksarkokat is kialakítottak. Ezek az intézkedések azonban mindössze a minta 10%-ára voltak jellemzőek. „Az újranyitást követően a legfőbb feladat az ügyfelek bizalmának visszaszerzése.” - emelte ki Mózes István, a kutatást végző ClientFirst Consulting ügyvezetője. Hozzátette: „Ennek első lépcsője a biztonságérzet maximalizálása, ami a kutatásban vizsgált kávézók döntő többségének sikerült is. A következő lépés már az ügyfelek élmények növelése. Ahol az ügyfél egy nem várt kedves gesztussal találkozik (például takaróval, ajándék süteménnyel, napi jókívánsággal), azt megjegyzi, és szívesebben tér majd vissza, vagy ajánlja barátainak, ismerőseinek a helyet. Az ügyfélkiszolgálás titka a figyelem és a következetesség: ha egy kávézó beleteszi a szükséges extra energiát abba, hogy a vendég maximálisan jól érezze magát, akkor hosszútávon is sokkal nagyobb forgalomra és számíthat, hiszen ezzel kiemelkedik a versenytársai közül”.