Augusztus elejétől egyedülálló koktélbár várja a kikapcsolódni vágyókat Budapest egyik legkülönlegesebb szórakozóhelyén, az A38 Hajón. A Schweppes Terasz a márka karakteres italaiból készült koktélokkal és lehengerlő látképpel nyújt különleges élményt a fővárosi éjszakai élet forgatagában.

Izgalmas helyszínnel bővült Budapest ikonikus szórakozóhelye, az A38 Hajó. Az augusztus elején debütáló Schweppes Teraszon az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő koktélozás szerelmesei ezentúl frissítő italok mellett kapcsolódhatnak ki munka után, vagy hangolódhatnak az esti bulira. A márka jellegzetes ízvilágú termékeiből készült koktélok különlegessé tehetnek egy hétköznapi összejövetelt, de kiváló kiegészítői lehetnek a jelentősebb események megünneplésének is. Az itallapon szerepel egy egyedi, a helyszín által inspirált Schweppes signature koktél is, amit a vendégek csak az A38 Hajón kóstolhatnak meg.

Az ünnepélyes megnyitóval egybekötött eseményre sokan kíváncsiak voltak, a vendégek között feltűnt Horváth Éva, Kiss Ramóna és Király Viktor is, az este házigazdája pedig Lakatos Márk volt. A résztvevők itt próbálhatták ki először az izgalmas Schweppes-alapú koktélokat is, amelyeket a megnyitó alkalmából a közel 20 éve a szakmában dolgozó ismert bartender és okleveles bartender tréner, Szombati Zsolt prezentált.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest adhat otthon az első állandó, hajóra épült Schweppes bárnak. Az A38 Hajó egyedi adottságait kihasználva sikerült egy olyan különleges teret kialakítanunk, ami jól tükrözi a márka és a koktélok prémium minőségét és jellegzetes ízvilágát. Bízunk benne, hogy rengeteg új élmény és vidám pillanat helyszíne lesz a koktélbár” – mondta el Bara Boglárka, a Szentkirályi Magyarország senior brand menedzsere a Schweppes Terasz megnyitásával kapcsolatban.

Az új bárnak helyt adó, több mint 15 éves múltra visszatekintő kulturális színtér Budapest egyik legjobban felszerelt koncerthelyszíne, ahol a látogatók hétről hétre változatos előadóművészeti programokon, kiállításokon és népszerű előadók koncertjein szórakozhatnak. Az exkluzív Schweppes Terasz letisztult és modern arculatát a Positive Adamsky álmodta meg közel másfél éve a Schweppes márka megbízásából, amely ma az A38 Hajó és Budapest legújabb üde színfoltja.

„Több okból is ünnep számunkra a Schweppes Terasz nyitása. Elsősorban roppant szerencsések vagyunk, hogy a járványhelyzet alatt ilyen nagy volumenű fejlesztést tudtunk eszközölni a Schweppes csapatának köszönhetően. Kulturális központként mindig örülünk, ha valami pluszt adhatunk a közönségünknek, ami jelen esetben egy egyedi hangulatú, exkluzív tér, ahol a látogatóink számára unikális atmoszférát és élményeket biztosíthatunk. Csak csodálni tudjuk a végeredményt: a megújult terasz fémes, progresszív forma- és színvilágával úgy illeszkedik a Hajó tereihez, hogy egyszerre ki is emelkedik közülük. Ráadásul nem csak a tér hoz a csapatunk és a közönségünk számára újdonságokat: a nyári szezonban minden évben kiemelt szerepet kap a koktélkínálatunk tökéletesítése, ami a Schweppes Terasz nyitásával újabb lábbal erősödik meg” – mondta Berta Zsuzsi, az A38 Hajó digitális marketing vezetője.