Tíz évig tervezték, végül idén nyitottak meg és máris övék lett a Legjobb Nemzetközi Street Food Hely díja a 2018-as The Hungarian Street Food Awards versenyen.
Hogy mi a Tölcsibe? Egy apró étterem a Wesselényi utcában, melynek menüivel szinte indulásuk óta találkozhatunk a Bónusz Brigádon is. A díjnyertes étel pedig a fűszeres hússal töltött waffel sok-sok szósszal és zöldségekkel.
„Az ötlet maga egy amerikai út során jött szembe velünk. Az általunk kínált étel egy stílus, ami Amerikában nagyon kedvelt és népszerű” – emlékszik vissza a kezdetekre Hutás László, a két tulajdonos egyike. „A céget Gáborral alapítottuk, aki az ételeink megálmodója és alkotója, és a professzionális konyhai folyamatokért felel” – mondja László. A 30 négyzetméteres étteremben jelenleg hatan dolgoznak, de László elégedett a cég méretével: legfontosabb számukra, hogy a saját maguk elé tartott mérce magas legyen. 
 
tolcsibe1
"A Tölcsibébe gyakorlatilag szó szerint belebotlottam, ugyanis egy sétám során lettem figyelmes a sokatmondó cégérre és a frappáns névre, ezt követően kerestem rá a weben, majd vettem fel a kapcsolatot Lacival egy együttműködés reményében. Mivel jómagam is a minőségi street food rajongója vagyok, így adta magát a személyes "tesztelés" és kóstolás, ahol megbizonyosodtam arról, hogy nem csak az ötlet, de az ízek is zseniálisak” – emlékszik vissza a közös munka indulására Földszin Balázs, a Bónusz Brigád értékesítője.
Nem csak a Bónusz Brigáddal való együttműködést, hanem egy másik fontos pillanatot is hozott az idei év: amikor beneveztek a Street Food Awardsra, az első haza street food megmérettetésre. „Induló cégként nagyon jó lehetőségnek tekintettük ezt a versenyt arra, hogy szélesebb körben megismertessük a márkánkat, egyben szakmai visszajelzést is kapjunk erről az itthon újdonságnak számító koncepcióról és a kezeink között született ételekről. Nagy meglepetésünkre, mivel nem volt a hátunk mögött egy jól bejáratott üzlet és a potenciális vendégeinknek is alig volt még ideje tudomást szerezni rólunk, a versenyt a szakmai zsűri értékelése alapján megnyertük, a Tölcsibe lett az év Legjobb Nemzetközi Street Food helye.”
 
A zsűri tagjai Bánki D. Stella, a Forbes magazin gasztrorovatának vezetője, Papp Regina, a WeLoveBudapest főszerkesztője és Susánszky Ádám, a Zing Burger alapítója voltak. A szakmai zsűri által végzett titkos próbavásárlás döntötte el, hogy a Tölcsibe nyeri a díjat: sikerült egy igazi street food gasztroélményt a vendégek elé varázsolni. „Megreformálni nem akarunk semmit, a célunk, hogy egy jót, jó áron, kellemes környezetben egyen az, aki hozzánk betér. Egyszerűség és nagyszerűség, ezt szeretjük” – mondta Hutás László. „Nagyon rövid idő alatt tettünk nagy ismertségre szert, és ez nem ment volna a Bónusz Brigád nélkül, így ezért telítettség ide vagy oda, továbbra is megtalálhatóak majd a brigádon a bónuszaink.” Az eddig eladott 150 bónusz után most egy újabb ajánlatuk található a brigád kínálatában, így kedvezményes áron kipróbálható a Legjobb Nemzetközi  Street Food Hely.
„Megfelelő tapasztalatokkal felvértezve terveink között szerepel, hogy további helyszíneken is megjelenjen a Tölcsibe, valamint az étel jellegét kihasználva szeretnénk részt venni a nagyobb fesztiválokon is. Viszont nem sietünk sehová. Ami lehetőség szembe jön, azzal foglalkozunk, de nem törekszünk ész nélkül és mindenáron a mihamarabbi növekedésre” – mondta Hutás László. „Első és legfontosabb, hogy a jelenlegi éttermünkbe betérőket úgy szolgáljuk ki és olyan élményt nyújtsunk nekik, ahogyan mi azt megálmodtuk. Ez a fő feladatunk most.”