Közös utat keres a VIMOSZ és a Mintamenza

Szakma
Tipográfia

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének Közösségi étkeztető szekciójának legutóbbi ülésén a résztvevők áttekintették a hazai közösségi étkeztetés jelenét, a fejlesztési lehetőségeket és a Mintamenza Program aktuális helyzetét.

A tárgyaláson jelen volt a program koordinátora, Prohászka Béla és kollégái is.
A Mintamenza program teljeskörűen foglalkozik, és kíván foglalkozni a közétkeztetés egészséges táplálkozás irányába történő mozdításával, és helyes táplálkozási szokások kialakításával, szakmai támogatásával. Az első találkozón folytatott szakmai helyzetfelmérésen megállapodás született, hogy a felek folytatják a konzultációt és még júniusban megvizsgálják egy stratégiai együttműködés lehetőségét is, hiszen sikert csak valamennyi érintett közreműködése hozhat. A kitűzött célokkal kapcsolatban a felek egyetértettek, és csak a célok elérésére szolgáló megoldásokkal kapcsolatban adódtak nézetkülönbségek.

„A közösségi étkeztetők egy strukturáltabb megközelítést szeretnének, és helyesnek tartanák, ha a közelmúltban társadalmi vitára bocsátott EMMI-rendelettervezet vagy további érintett minisztériumok, hatóságok komplex cselekvési programjai vinnék előbbre az egészségesebb közétkeztetés ügyét. Fontosnak tartják, hogy a szektorban működő cégek, szervezetek és döntéshozók közös erővel tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a közösségi étkeztetésben reform mehessen végbe. Ennek egyik lényeges eleme lenne, hogy a közösségi étkeztetés pályáztatásánál ne a legolcsóbb ár döntsön, hanem tekintettel a társadalmi jelentőségére, gyermekeink jövőjére, kapjanak kiemelt fontosságot a minőségi tényezők is” – hangsúlyozta Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke.

A Szövetség ennek fényében fogalmazta meg javaslatait az EMMI rendelet-tervezetével kapcsolatban is, hiszen a VIMOSZ Közösségi étkeztető szekciójának tagjai adják a magyarországi közétkeztetési forgalom több mint felét, évente 500 millió étkezést nyújtanak és hétezer alkalmazottjuk révén forgalmuk meghaladja a 40 milliárd forintot, így a cégekben felhalmozódott szakmai ismeretek fontosak lehetnek bármely népegészségügyi program sikeres végrehajtásához.

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner