Szombaton, október  14-én és 15-én lesz Magyarországon az első Kansas City Barbeque Society (KCBS) rendszerében szervezett verseny.

Most, hogy az Egyesült Államokból új lendületet kapó BBQ két lába már talajt ért Magyarországon, elérkezett az idő, hogy a harmadik láb is kinőjön, és a Hegyalja egyik kis településén, Tállyán a világ legnagyobb BBQ versenyszervezete, a Kansas City Barbeque Society (KCBS)rendszerének megfelelő verseny induljon.

Adorjányi Máriusz csapata, a Nyárspolgár BBQ már tavaly októberben elkezdett foglalkozni a verseny-BBQ meghonosításával. A csapat tagjai ellátogattak környező versenyekre eleinte megfigyelőként, bíróként, majd versenyzőként is.  Salzburgból sikerült hazahozni egy harmadik helyért járó trófeát a pulled porkjukkal, míg Bécsben éppen csak lecsúsztak a dobogóról a negyedik helyezett oldalassal. Tállya előtt pedig Szlovéniában még egyszer megmérették magukat, és a királykategóriában nyertek, míg a másik magyar csapat, a Közel a tűzhöz a Mistery Boxukkal győzött.

A BBQ versenybe pedig azért szálltak be, mert előremutatónak tartják a magyar BBQ fejlődése szempontjából: segít tanulni,  kapcsolatokat építeni, hálózatot épít emberek, országok között.

 „Nagy ereje, és energiája  van annak, amikor harminc csapat begyújtja a maga harmincszor négy szmókerét, és elkezd sütni” – mondta Adorjányi Máriusz a verseny előtt tartott konzultáción.

Korábban a Chef&Pincér alaposan foglalkozott a témával. Ebből a cikkünkből kiderül, hogy milyen is a KCBS által szervezett verseny. Itt megtudhatja, hogy ilyen is a minősített bírói képzés, amelyen mi is részt vettünk. Itt pedig megtudhatják, hogy milyen írott és íratlan szabályai vannak egy ilyen KCBS-rendszerű versenynek a beadandó négy kategóriában. Az induló hazai csapatoknak pedig szurkolunk, hogy helyt álljanak a nagy európai sztárcsapatok között, akik érkeznek, hiszen a legjobb csapat a BBQ világbajnoki döntőjének számító meghívásos Jack Daniels World Championship Barbecue-n vehet részt az Egyesült Államokban.