Molnár Gábor díjátadó

Norvégia, Ørjan Johannessen nyerte a rangos Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjét, az USA ezüst, Svédország bronz szoborral térhetett haza.
A 24 nemzet, a világ legjobb szakácsai között Molnár Gábor és csapata a 13. helyen végzett; az európai mezőnyt nézve a legjobb tízben voltak, hasonlóan a Stockholmban elért eredményhez, és megelőztek olyan rutinos versenyzőket, mint Kanada.

a magyar csapat Lyonban

 

 

 

 

 

 

 

A Bocuse d’Or szakácsverseny második napján, reggel 9:30-kor startolt Molnár Gábor és a magyar csapat Lyonban. A drukkerek bíztatásától hangos arénában 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre a hús- és halétel elkészítésére. Molnár Gábor több hónapos felkészülés után vágott neki, hogy bizonyítson a 24 induló nemzet séfjei között.

Január 16-án 7 iskola 31 tanulója részvételével sikeresen lezajlott az idei évi Dobos Emlékverseny. A szakközép- és szakiskolás tanulók számára rendezett, cukrász, pincér, szakács szakmai, és a 3 szakmát összesítő csapatversenyen a tanulók által készített versenymunkák kápráztatták el a zsűri tagjait, és a versenyt megtekintő vendégeket.

Azok az ínyencek, akik szívesen fedeznek fel új éttermeket Budapesten, november 18. és november 23. között megragadhatják a TableFree Éttermi Napok által kínált lehetőséget.

Január 28-án a világ 24 legjobb séfje között száll ringbe Molnár Gábor és a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőn. Magyarország a 2016-os Bocuse d’Or regionális fordulójának házigazdájaként nemcsak azarénában, de a SIRHA szakkiállítás standján és a Bocuse d’Or szakácsverseny VIP részén is bemutatkozik. Prémium alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várják nagyközönséget, a VIP vendégeket hazai séfek látják vendégül.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete idén 4. alkalommal szervezte meg nagyszabású nyilvános gálaestjét november 29-én, Budapesten, a Várban lévő Magyarság Házában.

Szeptember 23-án, Gundel Károly születésének 131. évfordulóján hirdették ki az első alkalommal átadásra kerülő Gundel Károly-díj kitüntetettjeit: Kalla Kálmán, Hamvas Zoltán és posztumusz dr. Draveczky Balázs.

További cikkeink...

hírlevélfeliratkozás

newsletter

tork

Chef pincer banner