A Szekszárdi borvidék borászai tartják a hagyományt, és a pünkösdi hosszú hétvégén nyitott pinceajtókkal és jó borokkal várják az érdeklődőket, és lesz a Pünkösdi Hal- és Vadünnep is.

A pincelátogatás más alkalmakkor szervezést igényel, a Szekszárdi Nyitott Pincék idején viszont a részt vevő borászok a megadott nyitvatartási időben folyamatosan várják a látogatókat. Mindenkit szívesen látnak, nem szükséges előre jelezni az érkezést, és mivel húsz pince jelezte aktív részvételét, igazán változatos programot állíthatunk össze, akár a helyszínen is.

Manapság rengeteg a boros rendezvény országszerte, a pünkösdi azonban annyiban más, hogy ezúttal a fogyasztók látogatják meg a borászokat. Ilyenkor van lehetőség akár egy sétára is a szőlőben, a zöldülő tőkék duzzadnak az erőtől ebben az időszakban. A legtöbb helyen a borok mellé harapnivalót is kínálnak, és sokszor gondolnak a családokra is: van, ahol a gyerekeknek is szerveznek programot, és mindenhol számolnak a sofőrökkel is, ennek megfelelően saját musttal, házi szörpökkel készülnek fel azok kiszolgálására, akik nem kóstolhatnak bort.

Idén a húsz nyitott pince között egyaránt ott találjuk a borvidék meghatározó szereplőit, köztük az Év Bortermelője címet elnyert szekszárdi borászokat is. Mellettük a kevésbé közismert pincék is bemutatkoznak majd, a Kerámia Borműhely Sárköz utcai telephelyén például öt kisebb borászat várja a borbarátokat.

A szervezők ezúttal is indítanak menetrendszerű ingyenes buszjáratokat a pincékhez. Egy északi és egy déli kört alakítottak ki, ezzel még gördülékenyebbé téve a közlekedést. A Szekszárdi borvidék ezen felül letölthető és mobileszközökön is lapozható kiadvánnyal segíti a vendégek tájékozódását, a kis füzetben a térképeken túl minden pince ajánlatát meg lehet találni.

 A pünkösdi hétvégén rendezik a Szekszárdi Nyitott Pincékkel párhuzamosan a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet is, a rendezvény fő hívó szavai a pünkösdi hagyományok, a minőségi gasztronómia és a színvonalas kulturális program.