Széll Tamást Európai Polgár Díjjal tüntették ki

Hírek
Tipográfia

Az idei Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjének negyedik helyén végző séf pénteken Budapesten vehette át az Európai Parlament (EP) által alapított elismerést.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke felidézte, hogy Széll Tamás 14 évesen jelent meg a Kempinski konyháján, ahová csak a legnagyobb tehetségek jutottak be. Mint hangsúlyozta, Széll Tamás mára alkotó, meghatározó részese annak, amit magyar gasztroforradalomnak neveznek, a magyar gasztroforradalom lényege pedig az, hogy visszahozzák az étkezés kultúráját, legyen a magyar konyha ismét a magyar kultúra része.

Hamvas Zoltán emlékeztetett arra, hogy az első magyar Michelin-csillagra 15 évet kellett várni, a második Michelin-csillag elnyerésében pedig már Széll Tamásnak is komoly szerepe volt. Ő azonban arra is képes volt, hogy a világ legrangosabb szakácsversenyén, a Bocuse d'Oron első nekifutásra döntős legyen, majd legutóbb Európa-bajnok és a világdöntő negyedik helyezettje, különdíjasa lett - idézte fel Hamvas Zoltán.

 

Az Európai Polgár Díjat a felterjesztő, Schöpflin György EP-képviselő adta át Széll Tamásnak, miután hangsúlyozta: a díjazott is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar konyha ma már ott van a világ gasztronómiai térképén.

Széll Tamás a díj átvétele után elmondta, egyszer sem jutott eszébe, hogy azt, amit csinál, az elismerésért csinálná. A séfekben ugyanakkor lakozik egy egészséges becsvágy, így a visszacsatolás mindig fontos számukra - mondott köszönetet a díjért.

Az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést olyan kivételes teljesítményt nyújtó embereknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki. A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnöke vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról.

A díjazottak a saját országukban rendezett ünnepségen kitüntetésben részesülnek, valamint meghívást kapnak az októberben Brüsszelben rendezendő díjátadóra is.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner