Rászoruló családokat támogatnak a Vörösmarty téri vásár vendéglátósai

Hírek
Tipográfia

Az adományokat elszállító teherautót az utolsó dobozok felpakolásával indították útnak a rendezvény résztvevői, köztük a támogató cégek - az XXL Catering, a Katlan Tóni, az Éléskamra Gasztro, a Piknik Centrum, a Kővári és Társa, valamint a Grillkirály - képviselői.

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) által szervezett Vörösmarty téri Budapesti Tavaszi Vásár vendéglősei idén hagyományteremtő szándékkal hirdettek karitatív akciót: minden egy kilogramm eladott kolbász után egy kilogramm tartós élelmiszert ajánlottak fel, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet juttat el 200 rászoruló családhoz.

Bán Teodóra, a Budapesti Tavaszi Vásárt szervező BFTK ügyvezetője az akcióról tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: fontosnak tartották, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében a rászoruló családokat is segítsék. Mint hozzátette, a programot és a segélyszervezettel való együttműködést a jövőben is szeretnék folytatni.

Révfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának vezetője elmondta, hogy az adományozók a 200 család számára egyenként 3000 forint értékű csomagot állítottak össze a segélyszervezet javaslatai alapján. A csomagokban húskonzerv, májkrém, liszt, cukor, rizs és édesség található.

A segélyszervezet képviselője kiemelte, hogy az adományokkal nélkülöző emberek, hajléktalanok, bántalmazott gyermekek, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi megélhetési gondjain segítenek.

Az adományokat elszállító teherautót a Fővárosi Polgármesteri Hivatal udvarából az utolsó dobozok felpakolásával indították útnak a rendezvény résztvevői, köztük a támogató cégek - az XXL Catering, a Katlan Tóni, az Éléskamra Gasztro, a Piknik Centrum, a Kővári és Társa, valamint a Grillkirály - képviselői.

A szervezők felidézték, hogy a Budapesti Tavaszi Vásár vendéglősei már korábban is segítették a nehéz sorsú gyerekeket: április 13-án a Fővárosi Önkormányzat három gyermekotthonából 90, a programokon részt vevő gyereket és kísérőiket látták vendégül a Vörösmarty téren.

Fotó: Budapest.hu

hírlevélfeliratkozás

newsletter

trendfm

Chef pincer banner